Orbán utánajárt, és szerinte Simicska nem indul majd Veszprémben

politika
2014 december 04., 13:52
comments 35

A Fidesz keddi elnökségi ülésén Orbán Viktor azt mondta, hogy maga is utánajárt annak a hírnek, hogy Simicska Lajos elindulna Veszprémben az időközi parlamenti választáson, és ez alapján biztos benne, hogy az egykori és jelenlegi, de pillanatnyilag a másik oldalon álló harcostársa nem lesz jelölt. Legalábbis a vs.hu információi szerint ez hangzott el.

De egyelőre azt sem tudni még, hogy ki lesz a Fidesz jelöltje. Navracsics Tibornak volt jelöltje az általa üres hagyott mandátumra, de Ovádi Péter személyes okokra hivatkozva visszalépett. Az indulásra állítólag a legnagyobb esélye most Mihalovics Péter, Navracsics korábbi közigazgatási minisztériumi kabinetfőnökének van. Ő az előző ciklusban tagja volt a parlamentnek, listáról kapott mandátumot, önkormányzati képviselő is volt Veszprémben. Mihálovics most a Bakony-Balaton térség fejlesztéséért felelős miniszteri biztos a fejlesztési tárcánál.

A baloldalon a DK, az Együtt, a PM és az MSZP Kész Zoltánt támogatja majd a februári választáson, ahol eldől, hogy megmarad-e a Fidesz kétharmada. Meg az is, hogy Simicska Lajos szeretne-e képviselő lenni.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.