A köztévé bebizonyította, hogy nem a politikusok korruptak, hanem az újságírók

Média
2014 december 8., 6:12
comments 717

Ha valaki látta a köztévé A lényeg című műsorát vasárnap, és azután is elhisz még bármit a kormányt mocskoló hazai és nemzetközi cikkekből, az menthetetlen.

A műsor (a köztévé hírháttérnek nevezett műsora) úgy indult, hogy Gulyás István műsorvezető felvezette az amerikai-magyar konfliktust állását, mégpedig úgy, hogy eddig a kitiltás ügyben próbált a kormány tisztán látni, de McCain diktátorozása óta már azt szeretnék tudni, hogy a vezető amerikai politikusok mennyire vannak tisztában a magyar helyzettel.

És belekezdtek.

Nagy játszmák egy kis állam felett, avagy megeshet, hogy a politika befolyásolja az újságírást?

- tette fel a kérdést Gulyás, de nem a köztévében folyó munkáról kezdtek beszélni, hanem bemutatták annak végtermékét.

Lassan megszokhatjuk, hogy ha van olyan külföldi bárki, aki felvázol egy nemzetközi helyzetet, miszerint Magyarországot a globális nagytőke szorongatja igaztalan vádakkal, akkor szépen végigturnézza a jobboldali sajtót és a köztévét. Ilyen volt Petr Hajek, Vaclav Klaus cseh elnök egykori tanácsadója, közismert futóbolond.

Most ez a szerepet Udo Ulfkotte, német újságíró kapta. Ő a Frankfurter Allgemeine Zeitung szerzője volt 17 évig, haditudósítóként dolgozott. Mint ilyen, kapcsolatba került a német titkosszolgálattal is, állítása szerint számos alkalommal kapott kész alapanyagot is a cikkeihez, amit ő simán megjelentetett a saját neve alatt.

Nem mostanában szakított a valóban komoly lappal, és ahogy távolodik a FAZ-os korszakától, úgy mond egyre nagyobbakat. Ezeknek a lényege, hogy nemcsak őt szervezték be, hanem az összes mértékadó lap valamennyi komolyan vehető újságíróját, nemcsak Németországban, hanem mindenhol a világban, és nemcsak a német titkosszolgálat, hanem a CIA és a multinacionális pénzügyi elit.

Erről könyvet jelentetett meg most ősszel, és szívesen beszélt is az orosz Russia Today-nek. Erős mondatok vannak benne, például:

udo5

udo

Ulfkotte mondanivalóját a magyar köztévé azzal tette komollyá, hogy a FAZ-os múltját emlegették, arról nem esett szó, hogy most éppen szélsőségesen muszlimellenes, pedig korábban még a muszlim vallást is felvette, aztán visszakeresztelkedett. És ami nagy németországi agyonhallgatásként volt felvezetve (miszerint még a kiadó sem reklámozta a saját könyvét) a műsorban, az a mondanivalója súlyának és komolyságának megfelelő kezeléseként is értékelhető. Bár az nyilván rosszabbul hangzana, meg akkor milyen koronatanú lehetne mégis.

Ulfkotte népszerű hőse lett a szélsőjobbnak, itthon is, mint aki végre lerántotta a leplet az amerikaiak és izraeliek által működtett sajtóról. A Lényeg pedig hálás volt neki azért a mondatért, hogy azért ilyen rossz Magyarország sajtója Németországban, mert

a magyar kormány az ország érdekeit képviseli a globális tőke érdekeivel szemben.

Erről persze sok konkrétumot nem tud, de biztosan így van, mert a transzatlanti vagy az európai szervezeteknél dolgozó újságírók azt mondják, hogy "ez a magyar kormány mindennel szembe megy, állandóan ellenkeznek, ezek tényleg szörnyűek".

De - mondja Ulfkotte - "amikor beszélek a magyar barátaimmal, akkor kiderül, hogy amit a német sajtóban írnak, annak semmi köze az Orbán-kormányhoz".

A riporter szerint ékes példa a sajtó manipulálására, amikor a Die Welt nem hozta le a magyar és a bajor miniszterelnök közös interjúját, mivel az arról szólt, hogy kifejezetten baráti viszonyt ápol a két ország. Ez mondjuk nem így volt, a Die Welten online megjelent az interjú, de nyomtatásban valóban nem, mert unalmasnak találták a szerkesztők. Utólag próbáltak még kérdést feltenni Orbánnak, de ebbe a miniszterelnök stábja már nem ment bele.

Az Ulfkotte által lánccá erősített fonalat a műsorban Kiszelly Zoltán politológus viszi tovább, aki elmondja, hogy

az Elbától Nyugatra úgy nevelték az embereket, hogy higgyék el, amit az újságban olvasnak. Ezért ott az újságírókat kell manipulálni.

És mivel az újságírók manipulálják a közvéleményt, a politikusok már csak követhetik azt. Kiszelly szerint a könyvből kiderül, hogy a befolyásolás valójában Amerikából indul. Erről - szerinte - az Oetker cég egyik vezetője beszél, amikor elmondja, hogy Amerikát 200 család irányítja, és a német nagytőkések jóban akarnak lenni ezekkel az amerikai családokkal.

Aztán van egy érdektelen közgazdász, Lóránt Károly, aki szerint az úgynevezett szabad világ sajtója körülbelül hat nagy konszern kezében van, és ezek is tulajdonképen összefüggnek. Aztán azt is mondja: "A nyugati lapok által képviselt világnézet, függetlenül azok pártbeállítottságától, nagyjából egyforma. Mindannyian a liberális gazdaságfilozófiát tekintik üdvözítőnek."

És aztán a köztévé rövidre zárja a felvezetést. A kasztingot tényleg Szaniszló Ferenc Echo Tv-s műsorában végezhették el. Drábik János leleplezi a gondosan felépített struktúra csúcsán álló pénzhatalmi világelitet.

Ez körülbelül háromszáz szupergazdag bankár dinasztia, namost ezek tulajdonolják a pénzrendszert és a pénzrendszer segítségével lényegében ellenőrzik az egész politikai rendszert is.

Igazán kár, hogy a köztévében nem fejthette ki, amit Szaniszló Ferenc harcos- és bajtársánál igen, hogy most már tudományos tényekkel bizonyítható, hogy a World Trade Center 2001. szeptember 11-i lerombolását a Moszad tervezte meg és hajtotta végre, természetesen a pénzhatalmi világelit utasítására. (Itt látható, a 10. perctől).

A helyzet egyre rosszabb, véleménydiktatúra van, fejeződik be a tényfeltáró riport (?), meg azzal, hogy a Magyarországgal szembeni ellenséges hangulatot nem politikai, hanem az üzleti ellentétek gerjesztik. A végkövetkeztetés: "A külföldi vállalatok ráadásul a médián keresztül lépnek fel a magyar kormány ellen. Nem tudják ugyanis elfogadni, hogy az Orbán-kabinet csökkenti a hazánkban megszerzett extraprofitjukat".

És akkor vendég jön a stúdióba, mégpedig Kovács Zoltán kormányszóvivő (Jó estét kívánok, kedves Szóvivő Úr!). Aki előbb értetlenkedik azon, hogyan mondhatott ilyeneket McCain Orbánra, de tudjuk, ez a nemzeti függetlenségünkről, szuverenitásunkról szól már.

"A bevezetőben is láthattuk, hogy a szavakkal, klisékkel, mondanivalókkal összeesküvések nélkül is gyönyörűen lehet játszani" - mondja a kedves Szóvivő Úr! Szerinte olyan klisék köszönnek vissza, amit az elmúlt négy évben számtalanszor megcáfoltak már, mégis makacsul tartják magukat. 

Arra a felvetésre, hogy az oroszok körül nemzetközi konfliktusban mi miért köteleződtünk el az oroszok mellett, Kovács azt válaszolja, hogy senki mellett nem köteleződtünk el, csak a magyar érdekek mellett.

"Nyilván a diplomácia zegzugaiban előállhat olyan helyzet, amikor fel lehet nagyítani bizonyos lépéseket. Az elmúlt években mi számos olyan lépést tettünk, aminek a sajtóvisszhangja, az előkészítettsége az természetesen felhasználható arra, hogy egyfajta fekete bárány csináljanak az országból."

Végül szerencsére maradt három perc, hogy megbeszéljék, lehet-e tartani a remek gazdasági eredményeket. Lehet.

lenyeg3

És még ekkor sem lett vége, sőt, valahol ezután ért csúcsra a műsor.

Gulyás felvezetője jött:

"A valós világ, avagy a hazai mélyszegénység problémája sajátos szemszögből. A Lényegnek nyilatkozó elemzők szerint a milliárdos hazai bevételekkel rendelkező és közben adóelkerülés gyanújába keveredő RTL a mélyszegénységben élők nehéz helyzetének egyoldalú bemutatásával próbál visszavágni amiatt, hogy a kormány határozottabban próbálja rábírni arra, hogy a Magyarországon keletkezett milliárdos bevételei után a magyar költségvetésnek fizessen adót."

Ennek minden pillanata egészen fergeteges volt. Kezdődött azzal, hogy végre trendforduló van, mert a kormány rendbeteszi a segélyezést, és a középosztálytól a juttatásokat a legszegényebbekhez irányítja át.

És aztán két példa. Az AFP forgatott egy riportot Cserdin. A baranyai település lakóinak több mint fele roma, a polgármester is az, aki létrehozott egy tsz-t, ami több mint 70 helyit foglalkoztat. Ezt bemutatta a svéd köztévé. Egy másik riportot egy svéd kereskedelmi tévé mutatott be, ez nem Cserdin készült, hanem a Hajdú-Bihar megyei Toldon. Nagyon rossz körülmények között élő emberek voltak láthatóak tavaszi riportban. Ezt bemutatta az RTL Klubon a Fókusz, még forgattak is hozzá.

És mindezek után A Lényeg megszólaltatott egy szakértőt. Nem fogják kitalálni ki az, aki jártas a témában. Boros Imre, egykori kisgazda miniszter.

lenyeg2

 

Ilyeneket mondott:

"A leszakadó rétegek társadalmi problémáival egész Európában szembe kell nézni. Van, aki azt a folyamatot látja, hogy hogyan küzdünk ellene, hogy munkát adunk, hogy a gyerekek az egész napos iskolában reggel, délben, este étkezéshez hozzá jutnak, más meg azt emeli ki, hogy bizonyos helyeken nem éppen emberi körülmények között laknak."

A köztévés riporter nem hagyja kétségek között a nézőket, hogy ki mit választott.

"Az RTL a toldi példában a kilátástalan helyzetre helyezi a hangsúlyt. Lehet persze felelősöket keresni, de a probléma összetett, az okai évtizedekkel korábban gyökereznek."

Amire jön megint a szegénység- és médiaügyi Boros:

A szegénységet nem úgy bemutatni, hogy hogyan lehet kiemelkedni belőle, hanem csak és kizárólag azt, hogy hogyan nyomorognak és mennek egyre mélyebbre, azt hiszem, hogy az a hipokrita, álszent viselkedés egyik iskolapéldája.

És akkor jöttek a grafikonok. Arról, hogy sokkal jobb magyar szegénynek lenni, mint átlaguniós szegénynek, sőt, egyre jobb.

Rezsicsökkentésből is több jut fogyasztásra.

lenyeg1

Ésésés. A befejezés:

Miközben az RTL Klubot láthatóan a hazai mélyszegénység probléméja foglalkoztatja, a Híradó úgy értesült, hogy adóelkerülés gyanúja miatt nyomozhat a NAV az RTL néhány évvel ezeőtti cégvásárlásai ügyében. Majd jön Boros:

"Miután most - nemcsak Magyarorzsgon, de nálunk nagyon intenzíven - próbálja a kormány azokat a jövedelmeket, amelyeket Magyarországon termeltek meg, Magyarországon felhasználtatni, tehát törekszik arra, hogy Magyarországon fektessék be, illetve megadóztatni, nos ez érzékenen érintette az RTL Kubot. Sajátos eszközökkel vág vissza, magyarországi jelenségeket, történetesen a szegénységet Magyarországra nézve nagyon kedvezőtlen módon mutatja be. Nem azt, hogy társadalmi odafigyelésnek milyen számtalan eszköze is megnyilvánul."

És akkor a szokásos portfoliós cikk az RTL adózásáról, 6,6 milliárdos nyereséggel hogyan fizethetett mindössze 5,5 milliós társasági adót 2012-ben.

lenyeg4

A Lényeg főszerkesztője Papp Dániel. A hírhamisító.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére a közelmúltban a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg felületeinken. Ebben közösségként együttes a felelősségünk, a mienk kiemelt. Amíg újragondoljuk a teendőinket, nem minden cikkünk alatt lehet kommentelni. Egyszersmind kérjük és köszönjük, ha nem csak szabályzatunk betűjének, de a szellemének betartása felett is segítetek őrködni.

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt