Orbánhoz címzett nyílt levélben tiltakoznak az elitgimnáziumok az életpályamodell szétverése miatt

Tbg
oktatás
2014 december 13., 08:50
comments 167

Egy ravaszul megfogalmazott mondat rejtőzik Varga Mihály jövő évi költségvetésében, amely tulajdonképpen megszünteté a tanárok minimálbérhez rögzített fizetését, amit nagy viták közepette 2013-ban végülis elfogadott a kormány.

Emiatt most tíz elitgimnázium írt nyílt levelet a miniszterelnöknek és a Fidesznek tiltakozásul, köztük a Fazekas, a Városmajor (ahová számos kormánytag csemetéje is jár), a Trefort, a Radnóti, a veszprémi Lovassy stb.

A törvényjavaslat elfogadása beláthatatlan következményekkel járna egy olyan helyzetben, amikor épp egyre jelentősebb társadalmi feladatok hárulnak erre a 160 ezres rétegre.

- fogalmaznak, majd arra kérik a törvényhozókat:

  1. A Parlament ne szavazza meg a pedagógusokat hátrányosan érintő változtatásokat;
  2. A Parlament ne csorbítsa a pedagógusok szerzett jogait az értékálló bérezésre;
  3. A továbbiakban pedig kérjük, hogy minden a közoktatást érintő változtatási elképzelés felmerülése kapcsán folytassák le előzetesen, kellő időt biztosítva a törvényileg is kötelező egyeztetési tárgyalásokat az érintett kamarával, szakmai szervezetekkel és szakszervezetekkel

Magyarul: A kormány tartsa be egyéves ígéretét, ha pedig mégsem, legalább egyeztessen a pedagógusok érdekvédelmi szervezeteivel.

Talán emlékeznek, az Orbán-kormány egyik ígérete volt a pedagógusok fizetésének rendezése 2010-ben.

Az ígéret megvalósítása azonban sokáig húzódott-halasztódott, döntöttek róla 2011-ben, míg végül az egyre szélesebb körű tiltakozások hatására 2013. szeptemberében Hoffmann Rózsa akkori oktatási államtitkár végre bejelenthette: lesz pedagógusi életpályamodell, aminek egyik eleme, hogy a tanárok fizetését és az egyéb illetményeket a mindenkori minimálbérhez rögzítik. Az ígért emelésnek egyébként csak a 60%-át kapták meg.

Miért is egyeztet ő?

Az alku fontos eleme volt, hogy a kormányzat azt kérte, ezentúl a tanárok a Nemzeti Pedagógus Karon (NPK) keresztül egyeztessenek, cserébe a kormány minden újabb javaslata előtt az NPK-val fog alkudozni.

A mostani levélből - amelyet az NPK elnöke, Horváth Péter is aláírt - azonban kiderül, hogy a kormány még ezt a vállalását is elmulasztotta teljesíteni.

Varga Mihály költségvetési tervezetében (T/2141, 347- 351. §) így fogalmaz:

"az alapilletmény elválik a mindenkori minimálbértől és ehelyett azt a mindenkori költségvetési törvény határozza meg. Ezzel a közszféra köznevelési szegmensében is a költségvetési peremfeltételektől függően alakulhatnak a jövedelmek"

Ehhez képest az elitgimnáziumok nyílt levele azt írja:

"Az új kormányzati periódus kezdetén pedig nem hangzott el olyan tájékoztatás, amely szerint a kormány ennek a jogszabálynak a pedagógusok számára kedvezőtlen módosítását célozta volna meg, illetve a törvényi egyeztetési kötelezettség (KNT 63/B. § (1) bek.) ellenére sem történt megkeresés a Nemzeti Pedagógus Kar irányába a költségvetési törvény fent nevezett módosítási irányáról a beterjesztés előtt."

Vissza az egész

Igaz, az elmúlt egy év alatt sok minden történt: Hoffmann Rózsa nem államtitkár már, hiába mondta idén februárban, hogy idén szeptemberben újabb béremelés jön, az jött is, de úgy látszik, az eredetileg beharangozott életpályamodell nem bizonyult tartósnak.

Pedig a pedagógus bérének rendezését a kormány - ha nem is egy ütemben -  négy év alatt rendezte volna. Lenne is mit rendezni, az OECD adatai alapján nem állunk túl jól ebben a szegmensben sem.

Most azonban úgy áll - mint általában egyébként -, hogy ismét a mindenkori költségvetési viták tárgya lesz a pedagógusfizetés, lobbierejüket ismerve pedig ez nem túl bíztató rájuk nézve.

A javaslatról hétfőn dönt a Parlament.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.