A KDNP szerint a magyar emberek sikere, hogy ezentúl nem dönthetnek arról, mivel töltik a vasárnapjukat

képzavar
2014 december 16., 13:24

Harrach Péter a radikális mikorpárt vezetője szerint nem a KNDP-é, hanem a magyar embereké a siker, amiért elfogadta a kormány a vasárnapi zárva tartásról szóló törvényt.

Szerinte a most elfogadott jogszabály lényege, szeretnék, ha mindenkire érvényes lenne, hogy vasárnap ne lehessen senkit munkára kényszeríteni. Mint elmondta, a 200 négyzetméter alatti és családi vállalkozásban működtetett üzletek nyitva lehetnek. A törvényben rögzített kivételekkel biztosítani tudják azt is, hogy aki akar, vasárnap vásárolhasson.

A dolgozó szülőknek ugyanakkor lehetőségük lesz a gyermekeikkel tölteni a vasárnapot, ezt szolgálja a családok érdeke is

- mondta. 

Cáfolta, hogy a javaslat a CBA-nak kedvező lenne, az érintett lánc üzleteinek 95 százaléka szerinte zárva lesz.

Szerinte nem kell elbocsátásoktól sem tartani, hiszen jelenleg is munkaerő-hiány tapasztalható a kereskedelemben. A gazdaság teljesítménye sem fog visszaesni, nem csökken a vásárlások mértéke, csak áthelyeződik majd. Az ellenzéki pártok és az érdekelt cégek részéről megjelenő riogatásokat valótlannak nevezte, és a 23 millió román munkavállalóhoz hasonlította.

Arról, hogy volt olyan KDNP-s aki nem szavazta meg a javaslatot, azt mondta, nem tud ilyenről, de ez véletlen lehetett és figyelmetlenségből történhetett, hiszen az előterjesztést valamennyi frakciótag aláírta.

Arról, hogy a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségé (VOSZ) népszavazást helyezett kilátásba és ehhez a DK is kapcsolódott azt mondta, hogy a nagyvállalkozók és a párt összefonódása nyilvánvaló. Úgy gondolja, nem kell félniük egy ilyen népszavazástól, előbb-utóbb mindenki számára bebizonyosodik, hogy ez egy jó törvény és jó intézkedés. A magyar lakosság többsége szolidaritást fog vállalni azon munkavállalókkal, akik kénytelenek voltak eddig dolgozni, és most szabad vasárnapjuk van. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.