Még jobban nekimegy a kormány a Tescónak és az Auchannak

parlament
2014 december 23., 13:42
comments 480

Bosszúból azért, hogy Áder visszadobta a hipermarketekre vonatkozó, a múlt héten elfogadott új törvényeket, a törvényalkotási biztosság keményebb törvényt nyújt be másodszorra – szúrta ki a hvg.hu. Az új törvényjavaslat itt található.

A veszteséges működés tilalmát kiterjesztik a kisebb cégekre is úgy, hogy az árbevételt leszállítják.

Eszerint ha egy nagy árbevételű bolt több mint 2 évig veszteséges, akkor be kell zárnia, az eredetileg megszabott 50 milliárdos árbevételi határt a törvényalkotási bizottság leszállította 15 milliárd forintra. Ez állítólag egy-két CBA üzletnek is fájni fog.

Áder éppen az 2018-as határidőt kifogásolta – erre az a válasz, hogy már a 2015-2016-os üzleti év alapján, 2017-től indulhat az új rendszer a kiskereskedelmi szektorban.

Az eredeti, kevésbé szigorú törvényről itt írtuk meg, mennyire elhibázott.

Szelényi Zsuzsanna, az Együtt képviselője azt mondta: az illetékes bizottságban elfogadott változtatással együtt is uniós és magyar jogot sértő az államfő által megfontolásra visszaküldött kereskedelmitörvény-módosítás, mert a nem nyereséges üzleteket szankcionáló törvény nem vonja azonos elbírálás alá a különböző áruházláncokat (a CBA, a Coop és a Reál jár jól a szabályozással), így emberek kerülhetnek az utcára, kevesebb bolt lesz, és drágulás is várható.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.