Rogán leleplezné, hogy ki finanszírozza a tüntetéseket!

POLITIKA
2015 január 10., 21:06
comments 533

Végre kiderült, miről is szól az országvédelmi akcióterv, amit a frakcióvezető úr oly lelkesen harangozott be! Utána lesz járva, hogy mégis ki finanszírozza "ezeket az egyre drágább demonstrációkat", de nemcsak ez, hanem az is, hogy "milyen érdekből". Valami egészen kifacsart logika mentén ugyanis arra jutott, hogy ha a költségvetési forrásból, tehát

a mi pénzünkből

fizetett pártoknak átláthatóan kell működniük, akkor a tüntetőktől is elvárható volna, hogy elszámoljanak. Ugyanitt megjegyezném, hogy egyelőre még ő is adós egy elszámolással, mert meg még mindig nem mutatta azt a vagyonosodási vizsgálatot, amit állítása szerint lefolytatott nála az adóhivatal, és ami állítása szerint mindent rendben levőnek talált, ellenére annak a látványos ténynek, hogy vagyona és jövedelme nem áll teljesen egyenes arányban egymással. (Via MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.