Varga Mihály csak elfogadta Töröcskei István lemondását

POLITIKA
2015 január 12., 09:13
comments 44

Az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgatója tavaly december elején nyújtotta be lemondását, azután, hogy az MNB bevonta bankja, a Széchenyi Bank működési engedélyét. Ezt egészen mostanáig nem volt hajlandó elfogadni a pénzügyminiszter. Most, hogy elfogadta, Töröcskei egy ideig még igazgató marad, mert az utódját még keresik. "Vannak nevek a fejemben" - mondta erről a miniszter. (Via MTI)

*Javítás 11:52: Közel két óra után észrevettem a vicces elütést a címben. Az érintettektől elnézést kérek.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.