A bevándorlókat éltették kétszázan Pesten

politika
2015 január 19., 18:18
comments 443
  • Nagyjából kétszáz fő tüntetett hétfő délután Budapesten a Deák téren. 
  • A szervezők és a résztvevők egyrészt Orbán Viktor és a szavait visszhangzó fideszesek bevándorlókkal kapcsolatos kijelentéseit utasították el. 
  • Másrészt pedig arról beszéltek, hogy tudják, Magyarország egy befogadó és nyitott ország.

A tüntetést a Migráns Szolidaritás (MigSzol) nevű csoport szervezte. Ők ritkán szerepelnek a hírekben, pedig nagyon fontos feladatot látnak el: azoknak a hazánkba érkező bevándorlóknak és menekülteknek nyújtanak segítséget, akiket senki más nem képvisel.

A szervezet egyik tagja, Barna Margit is arról beszélt a tüntetésen, hogy a MigSzol-on belül magyar aktivisták, menekültek és bevándorlók közösen küzdenek egy olyan Magyarországért, ahol az ember identitását nem bürokratikus szempontok mentén határozzák meg. Barna ezután hosszasan üzent Orbán Viktornak. A miniszterelnök egy múlt heti nyilatkozatában arról beszélt, hogy a

"A gazdasági bevándorlás rossz dolog Európában, nem szabad úgy tekinteni rá, mintha annak bármi haszna is lenne, mert csak bajt és veszedelmet hoz az európai emberre, ezért a bevándorlást meg kell állítani, ez a magyar álláspont."

Barna szerint Orbánnak semmilyen jogalapja nincs, hogy megmondja mi a magyarok álláspontja a kérdésben, és a magyar álláspont nem egyenlő egy "hatalomőrült lélekdúlásaival". Barna szerint Orbán nem csak megsértette, de veszélybe is sodorta az itt élő külföldieket. Mert aki szítja az idegengyűlöletet, az onnantól felelős minden rosszalló pillantásért is, amit egy honfitársunk vet egy külföldire.

photo_camera Barna Margit (Fotók: Botos Tamás)

A MigSzol aktivistája szerint a bevándorlók csak újabb bűnbakok abban a sorban, akiket az elmúlt években a rendszer kirekesztett, kezdve a hajléktalanokkal, a romákon át a melegekig. De Barna szerint ezek a folyamatok odáig vezettek, hogy lassan senki nincsen már Orbán körül a szolgáin kívül.

Barna szerint a hozzánk érkező embereknek egyetlen bűnük, hogy egy nyomorult és veszélyes helyre születtek, és bár a legtöbben nem is akarnak itt letelepedni, de vannak, akik itt képzelik el a jövőjüket.

"Őket befogadni és velük tisztelettel beszélni, ez a magyar álláspont. Mert ez az emberi álláspont."

- mondta Barna, aki beszélt arról is, hogy a migráció az élet része, azt nem lehet megállítani. És ezt pontosan tudja az, aki mindennapjai során külföldiekkel találkozik, épp úgy, mint az, aki elvándorolt itthonról.

A statisztikák szerint a lakosság 2 százaléka, 170 ezer bevándorló él ma Magyarországon. Ők a felmérések szerint tanultabbak és nagyobb arányban dolgoznak, mint a magyar átlag. És Barna példái szerint a társadalomnak szüksége is van rájuk, hogy legyen, aki ápolja az időseket, fogorvosként vagy pedagógusként dolgozik.

A tavaly 42 ezer ember kért menedéket Magyarországon, de közülük csak 503 kapott védelmet attól, hogy visszatoloncolják életveszélyessé vált otthonába. Az eljárás, amíg egy menedékkérő sorsa eldől, sokszor embertelen. Erről itt írtunk hosszabban.

migszol_migrans_tuntetes_1

De még az az 503 ember sem érezheti magát biztonságban. Az ENSZ menekültügyi főbiztosának jelentése szerint a Magyarországon elismert menekülteteknek nyomorúságos az életük, a hajléktalanná válás kísérti őket. Ezért a MigSzol segítséget követel nekik. A külföldi példák alapján ingyenes nyelvoktatást, egyszerűbben elintézhető szakvizsgákat, a külföldön szerzett diplomák könnyebb akkreditációját akarják elérni.

migszol_migrans_tuntetes_4

Barna Margit után Tamás Gáspár Miklós beszélt röviden, arról, hogy az állam jelenleg gyakorlatilag bűnnek tekinti, ha valaki külföldi, főleg ha színes, a jelenséget pedig, hogy valaki külföldről érkezik, járványügyileg kezelné.

De szerinte ha emberi jogok léteznek, akkor azok egyetemesek. Aki pedig azt állítja, hogy emberek egy csoportjának járnak emberi jogok, másoknak pedig nem, az egyszerűen rasszista. És a filozófus szerint a rasszisták nincsenek ma többségben Magyarországon.

"Ezért a többség nevében senki ne merészeljen rasszista kormánypolitikát folytatni."

- üzent Orbánnak TGM is, majd arról beszélt, hogy az Ázsiából idejövő honfoglalók, az ötvenhatos menekültek vagy az elmúlt években Nyugatra költöző százezrek is mind bevándorlók. Szerinte nevetséges, hogy a kormány azon a szellemi szinten mer kormányozni, hogy azt állítják, a tőlünk kivándorlók azok nem bevándorlók. De TGM szerint épp ez a fajta butaságuk és nevetségességük lesz majd a vesztük.

A záró közös kép előtt még egy 16 hónapja Magyarországon élő német diák, Teresa beszélt. Angolul, arról, hogy Magyarországon ő segítőkész, nyitott emberekkel találkozott, és szeret itt élni. De nem tudja elképzelni, milyen lenne, ha eltűnnének innen a külföldi eredetű dolgok. És hogy a bevándorlás nem fenyegetés, hanem egy lehetőség, ami erősebbé tesz minket, mint ahogy az emberiség történelme sem más, mint a különféle emberek találkozásának a története.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.