Két interjú is megjelent ma Rogán Antallal, mi pedig felolvastuk ezeket erre járó állatoknak

ÁLLAT
2015 január 19., 09:52
comments 240

A Fidesz frakcióvezetőjével indult a hétfő, Rogán Antal interjút adott az Indexnek és a Magyar Hírlapnak is. Sok újdonság nem derült ki ezekből, Rogán minden ingatlanügyekkel felhozott vádra azt válaszolja, hogy minden döntésük megfelelt az aktuális jogszabályoknak, a többi kérdésre pedig a szokott sablonokat hozza. Így is akadt egy-két erősebb állítás, ezeket olvastuk fel a környéken bandázó állatoknak. Íme:

"Azért támadják a Belvárost, mert én vagyok a Fidesz frakcióvezetője. Ennek a rágalomhadjáratnak az én lejáratásom és a Fidesz gyengítése a célja. Bűnnek állítják be, hogy a bérlők a Belvárosban vételárkedvezményt kaptak lakás- vagy ingatlanvásárláskor."

allat01

 

"Minden forintot visszaforgattunk a Belváros megújításába. Az Állami Számvevőszék is kimutatta: ennek köszönhetően a Belváros vagyona nem csökkent, hanem nőtt."

allat02

 

"Szerintem csak az az egy bizonyosodott be, amiről régóta beszélünk: hogy a Fideszben a döntéseket nem gazdasági érdekcsoportok hozzák."

allat09

 

"De ha már itt tartunk, ugyanezeket a kérdéseket miért nem tette fel a sajtó Bruck Gábornak, Demszky Gábor tanácsadójának. "

allat10

 

"De azért, mert az ellenzék hisztériakampànyt csinál, senkinek sem kell ürgelyukban laknia vagy remeteéletet élnie."

allat11

 

"Az alaptörvény jó úgy, ahogy van, kiállta a legkeményebb kritikusok próbáját is."

allat03

 

"Én azt állítom önöknek, hogy az utcán nem a kormányt akarják leváltani, hanem a baloldali ellenzéket. Az utcákon ugyanis azok tüntetnek, akik nem tudják elfogadni a 2014-es parlamenti, európai parlamenti és önkormányzati választások eredményét. Ők sosem voltak a mi választóink, és most is azért tüntetnek, mert az ellenzék nem tudott nyerni. Leginkább azokkal a baloldali liberális pártokkal elégedetlenek, amelyek 2010 után újra három választást vesztettek el. Persze, ha a jobboldali sajtó a mélyére néz, akkor egyre világosabban látszik, hogy vannak külföldi pénzek és külföldi támogatók a tüntetések szervezői mögött, de ez is a baloldal gyengesége. Ki tudják őket használni. Minket nem lehet. Mi mindig az ország érdekét képviseltük, ha kellett az IMF-fel szemben, ha kellett az Európai Bizottsággal szemben, és ha kellett, Moszkvával szemben is. Ne felejtse el, 2010 és 2012 között rendszeresek voltak a konfliktusok Oroszország és a magyar kormány között, mert küzdöttünk például a Mol kisebbségi tulajdonrészének visszaszerzéséért."

allat04

 

"Magyar diplomáciai siker, hogy egy hónapon belül Németország és Oroszország első embere is hozzánk érkezik. Ez is bizonyítja, hogy Magyarország szerepe felértékelődött a térségben, ami a kormány munkájának köszönhető."

allat05

 

"Nem a politikai menedékkérelmezőkkel vagy a befektetőkkel van gond. Azokkal van baj, akik magukat politikai menekülteknek álcázzák, és így érkeznek az országba, miközben valójában megélhetési bevándorlók. Európában egyre nagyobb gondot jelentenek azok a szociális és kulturális feszültségek, amelyek a megengedő migrációs politika miatt kialakultak. Szigorítani kell."

anigif_enhanced-buzz-2740-1355608808-4

 

"Nem a forint árfolyamához kell viszonyulnunk, hanem ahhoz, hogy sikeres legyen a magyar gazdaság, és meg tudjuk védeni a magyar családokat."

allat07

 

"Például tetemesen csökkenek a benzinárak, és a pékszövetség, amely korábban mindig panaszkodott, most hallgat. Miért nem csökken a kenyér vagy a kifli ára? Vagy más szolgáltatásoké? Az Országgyűlés gazdasági bizottságának elnökeként tervezem, hogy a következő hetekben meginvitálom az érdekképviseletek vezetőit a parlamentbe, és megkérdezem majd tőlük, hogy a benzinárak csökkenése miért nem jelentkezik a termékek árában."

allat08

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.