Tanulmány mutatta ki, hogy aki nem oltatja be a gyerekét, az a gyerek életével játszik, és még a normális emberekkel is kibasz(ik?)

Egészségügy
2015 január 23., 14:38
comments 730

Egyre durvább a kaliforniai kanyaró: a tavaly decemberben Disneylandben kitört járványban már 62 regisztrált beteg van, ezzel ez az utóbbi 15 év egyik legsúlyosabb járványa Kaliforniában. A 62 beteg mellett fertőzéseket jelentettek más szövetségi államokból és Mexikóból is. Az a legdurvább, hogy mindezt egy olyan betegség okozza, ami korábban az oltásoknak köszönhetően lényegében eltűnt az Egyesült Államokból.

A 15 hónapos gyerekek Kaliforniában is megkapják a mumpsz-kanyaró-rubeola oltást, az erről szóló törvény azonban hagy egy kibúvót: ha a szülő meggyőződésével ellentétes a dolog, akkor kikerültető az oltás.

A mostani kanyarójárvány 63 kaliforniai fertőzöttje közül eddig 34-nél ellenőrizték, hogy oltottak-e, és kiderült, hogy közülük csak öt gyerek kapott meg minden szükséges védőoltást. Kiderült az is, hogy a legtöbb megbetegedést Orange megyében regisztrálták, és ez a vidék a kaliforniai oltásellenes szülői mozgalom központja is.

A Kaliforniai Állami Egyetem egyik gyerekgyógyász-kutatója ezt az egészet annyival foglalta össze, hogy

„Elég hülye emberek vannak.”

Egy új felmérés pedig megerősítette, hogy kapcsolat van az oltásellenes mozgalom és a kanyarójárvány között. A Washington Post által is bemutatott kutatás bebizonyította, hogy az oltásellenes szülők nagyrészt azonos körökbe tartoznak, mind földrajzi, mind vagyoni szempontból. Még településekre bontva is kimutatható, hogy legtöbb esetben jól ismerik egymást ezek a családok.

Ez pedig tovább növeli a járványügyi kockázatot, hiszen ha egy betegség egyszer bejut ezekbe a közösségekbe, az egészet letarolja.

Ezen kívül az így megerősödő vírusok egyre nagyobb veszélyt jelenthetnek az oltottakra is, ahogyan a kanyarós példa is mutatja.

A kutatók 55 ezer, 2010 és 2012 között született gyerek adatait elemezték 13 észak-kaliforniai megyében, és 5, pontosan kimutatható földrajzi gócpontot találtak, ahol az átlagosnál jóval magasabb a be nem oltott gyerekek aránya: Sacramento déli részén 13,5 százalékos, East Bayen 10,2 százalékos, San Francisco északkeleti részén 7,4 százalékos, Sacramento megye északkeleti részén és Roseville-ben pedig 5,5 százalékos. Összehasonlításképp az Egyesült Államokban ez az arány átlagosan 2,6 százalékos.

A tanulmány szerint ezekben a körzetekben a lakók átlagos jövedelme és vagyona is jóval az átlag feletti, és - egy kivételtől eltekintve - liberálisabbak is a lakók. A kutatás kimutatta azt is, hogy ezekben a körzetekben kifejezetten rossz a gyerekek immunizációs rátája is. (Washington Post)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.