Van egy hosszú és fontos csövünk, ami iszonyú nehezen akar működni

  • Nagyon fontos, hogy tulajdonképpen elkészült a szlovák - magyar gázvezeték.
  • Csak az nem világos, hogy mikor lehet tényleg használni.

Múlt hét csütörtökön Vecsésre megérkezett az első gázmolekula, amit Felsőzsellőn (Velké Zilece, Szlovákia) adtak fel, legalábbis nem hivatalosan így értesültünk. Hivatalosan továbbra is alig lehet tudni valamit az új szlovák – magyar gázvezetékről, amit tavaly márciusban Orbán Viktor és Robert Fico miniszterelnökök egyszer már ünnepélyesen átadott. Nagy valószínűséggel most indult csak a próbaüzem, ám hogy mikortól működhet a vezeték rendesen, az nem világos. Németh Lászlóné október elején még azt ígérte, hogy idén január elsejétől működik, de csúszás van. És bőven nem ez az első csúszás.

Ez egy életbiztosítás

Magyarország (időjárástól és az ipar pörgésétől függően) évente 7 – 7,5 milliárd köbméter földgázbehozatalra szorul. Ennek több mint a fele közvetlenül Oroszországból jön, Ukrajnán keresztül. A rendszerváltás óta újra és újra felmerül, hogy ezt a függőséget oldani kellene. Első lépésként még az Antall-kormány kötött szerződést a HAG-vezeték megépítésére, ami Ausztriát kapcsolja össze Magyarországgal, addig minden importgáz Ukrajna felől érkezett. 1996-ra lett kész, mostanra akár 3,7 milliárd köbméter gáz is jöhetne rajta évente. A vezeték sokáig nagyrészt kihasználatlan volt, és sokáig jellemzően onnan is csak orosz gáz jött. Voltak is bőven viták arról, hogy megérte-e megépíteni. Mostanra nyilvánvaló, hogy megérte, még akkor is, ha kapacitásának nagy részét most éppen egy egészen bizarr konstrukcióval a részben offshore-hátterű MET használhatja ki.

A HAG azért fontos, mert Ausztria mostanra számos vezetékkel van összekapcsolva a nyugat-európai rendszerekkel, így ha baj van az orosz importtal, akkor sem marad teljesen gáz nélkül Magyarország. És van ez az új, szlovák-magyar vezeték is, ami mostanra lett szerkezetkész, és évente közel 5 milliárd köbméter gázt lehetne fogadni rajta. A HAG és ez a vezeték együtt képes lenne pótolni akár a teljes orosz importot. Persze ehhez az is kell, hogy legyen elég gáz ezekben, és ehhez jó lenne, ha a szlovák – lengyel kapcsolat kapacitása is megnőne, de még így is nagyon komoly biztosíték ez a vezeték. Például azért, mert a szlovák rendszer össze van kapcsolva a cseh rendszerrel, ami pedig Németország felől jut gázhoz. A REKK (Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont) egy tavalyi modellszámítása szerint ha az Ukrajnán átjövő orosz import hirtelen leállna, akkor is kihúzná Magyarország, csak 26 százalékkal emelkedne a gáz ára (ami a távhő és az áram árát is emelné). Azonban ha a szlovák – magyar vezeték is működne, akkor csak 15 százalékos emelésre lenne szükség számításaik szerint.

Az oroszok leállítanák az ukrán tranzitot

A szlovák – magyar vezeték építése a 2009. januári gázválság idején vált komoly ötletté, amikor közel három hétre leállt az ukrán tranzit, az oroszok és ukránok vitája miatt (a két ország nem tudott megegyezni az Ukrajnának exportált gáz árában, az oroszok leállították a szállításokat, majd megvádolták az ukránokat, hogy lopják az EU-ba menő tranzitot, ezért azt is leállították). Az oroszok azóta is igyekeznek megszabadulni az ukrán tranzitfüggőségtől, és mostanában különösen érdekük Ukrajna gyengítése. Ukrajna kikerüléséről szólt volna a Déli Áramlat vezeték terve, de ez tavaly év végén meghiúsult. Legutoljára az oroszok azzal fenyegettek, hogy Törökország felé építenek új vezetéket, és ha az elkészül, akkor leállíták az ukrán tranzitot. Ez ugyan egyelőre blöffnek tűnik, de jelzi, hogy állandóan szó van arról, hogy az ukrán tranzittal baj lehet.

 A több az jobb

Túl az ukrán tranzit kérdésén, a szlovák – magyar vezeték általában is gyengítheti az egyoldalú orosz függést. 2015 június végén lejár az 1995-ös orosz – magyar hosszú távú gázszerződés, Orbán Viktor erről is tárgyal várhatóan a hamarosan Magyarországra látogató Vlagyimir Putyinnal. A szlovák vezetéknek javítania kell a magyar tárgyalási pozíciót. Ha már működne, talán még jobban javítaná, mint így, hogy elvi lehetőséget jelent egyéb források bevonására.

Általában is fontos magyar törekvés már a 2006-os, első orosz – ukrán gázválság óta, hogy térségben ne csupán párhuzamosan futó, és egyenként zsákutcákat jelentő, a szovjet időkből maradt vezetékek működjenek. Hanem egymással is össze legyenek kötve az országok, észak-déli irányban is, és a vezetékek visszafordíthatóak legyenek, vagyis mindkét irányba lehessen gázt szállítani rajtuk. Ezt a törekvést 2009 óta az EU is támogatja, még pénzt is adtak rá. Ennek jegyében Magyarország Horvátországgal és Romániával is összekapcsolta gázvezetékeit, csupán annyi a probléma, hogy ez a két ország még nem tette visszafordíthatóvá a vezetékeket, így egyelőre csak Magyarországról mehet irányukba gáz.

Ha Lengyelországtól Horvátországig és Romániáig mindneki mindenkivel össze lenne kötve, működnének a lengyel- és horvát tengerpartokon a tervezett LNG-terminálok is, akkor egész megnyugtató lenne a helyzet: az orosz függőség jelentősen csökkenne a térségben. Ebben a rendszerben fontos kapocs a szlovák – magyar vezeték, amelynek magyar szakaszához az EU még 2010-ben adott 26,7 millió euró támogatást, a 2008-as válság enyhítésére létrehozott gazdaságélénkítő alapból. A teljes kivitelezés kb. 150 millió euró lett. A magyar szakasz költségeinek nagy részét az MFB finanszírozta, az Európai Beruházási Banktól kapott 75 millió eurós hitelből.

Azóta vacakolunk

Magyarország nagyon erősen lobbizott ezért a pénzért, különösen a Bajnai-kormány idején mentek az erőfeszítések a régiós vezetékek építésére, és a törekvést támogatta ellenzékből a Fidesz is, illetve kormányra kerülve is megmaradt az elkötelezettsége. Csakhogy pont a szlovák vezeték építése több mint egyéves csúszással indult.

Az Orbán-kormány ugyanis megalakulása után közölte Brüsszellel, hogy nem tudott megállapodni a Mol-hoz tartozó Fgsz Zrt-vel az építkezésről, ezért inkább az állami MVM egyik cégével építtetné a magyarországi szakaszt. Az Európai Bizottságnál elöről kellett kezdeni az engedélyezést, a szlovákok is idegeskedtek, hónapokra leállt az ügy.

Végül sikerült a Mol helyett az MVM-t bevonni, megállapodni Pozsonnyal és Brüsszellel is, és 2012 őszén elkezdődött a tervezés. A magyar szakasz 92 kilométer hosszú (Balassagyarmattól Vecsésig tart), a szlovák csak 19 kilométer, így itt volt nagyobb a munka. A hazai fővállalkozó az Olajterv Csoport egyik cége lett. Iparági pletykák szerint akkor is ők lettek volna, ha a Mol-nál marad a munka. (Az Olajterv menet közben OT Industries lett, és tavaly és idén is változott a tulajdonosi struktúra, legutóbb Csányi Sándor szállt be, és Seszták Miklós fejlesztési miniszter unokatestvére szállt ki.)

Egyszer már átadták

Tavaly március végén Robert Fico szlovák, és Orbán Viktor magyar miniszterelnökök ünnepélyesen átadták a vezetéket. Iparági pletykák szerint akkor még több szakaszon sehol sem állt az építkezés, de mindkét politikus kampányolt éppen. Amikor utoljára konkrét ígéret elhangzott, akkor úgy volt, hogy 2015. január 1-től működhet a vezeték. Ott még azonban nem tartunk.

Közben kiírtak egy pályázatot gázkereskedőknek, ami azt üzente, hogy mindjárt indulhat a kereskedelmi szállítás. Ám ebből végül semmi sem lett. Tavaly december 12-én előbb meghosszabbították a pályázatot, aztán felfüggesztették, és azt ígérték, hogy december 17-én újat írnak ki. De azóta sem írtak ki újat. Megkérdeztük az MGT-t, hogy most mi a helyzet a vezetékkel, amint válaszolnak, megírjuk. December 22-én a várható nyitásról ezt írták a honlapjukra: „Kivitelezési problémák miatt a próbaüzemi szállítások 2015 év elején folytatódnak.”

Későn mentek a papírok Brüsszelbe?

Egy, az ügyre rálátó szakértő szerint az a baj, hogy lassan döntötte a magyar kormány, hogy kihez tartozzon a vezeték. Az EU nem engedi, hogy gázkereskedő és vezetéktulajdonos ugyanaz a cég legyen. Mivel az MVM-nek van gázkereskedője is, és nyilván szeretne majd élni a cső adta lehetőséggel, ezért a magyarországi szakaszt ellenőrző MGT (Magyar Gáz Tranzit Zrt.) nevű cég nem maradhatott náluk, és az őket felügyelő fejlesztési tárcánál se. A cég tulajdonjogát végül a Belügyminisztériumnak adták el, tavaly november végén. Erről csak tavaly augusztusban született döntés, akkor indultak az egyeztetések Brüsszellel, hogy jó lesz-e így.

Úgy tudjuk, hogy ez nagyon későn dőlt el, már tavasszal ki kellett volna találni, hogy az állam melyik intzménye legyen a tulajdonos, ahhoz, hogy idén januárra megjöjjenek a brüsszeli engedélyek. Állítólag most ezekre kell várni.