Ha ismer olyat, aki nem oltatja be a gyerekét kanyaró ellen, akkor mutassa meg neki ezt az írást!

Olivia, az idősebb lányom 7 éves volt, amikor elkapta a kanyarót. A betegség úgy zajlott nála, mint másnál is szokott, emlékszem sokat olvastam neki az ágyánál ülve, de nem aggasztott nagyon a dolog. Egy reggel, amikor már jobban volt azt mutogattam neki az ágyban, hogy lehet állatot hajlítani a színes lefolyótisztító-kefékből. Amikor rajta volt a sor, ha hajtogasson egyet magának, akkor vettem észre, hogy nem tudja úgy mozdítani az ujjait, ahogyan szeretné, és nem tudott csinálni semmit ellene.

Jól vagy? - kérdeztem tőle.

Nagyon álmos vagyok - válaszolta.

Egy óra múlva már öntudatlan volt, és 12 órával később meghalt.

A kanyaró egy rettenetes betegséggé, agyvelőgyulladássá változott, és az orvosok már nem tehettek semmit, hogy megmentsék az életét. Ez 24 évvel ezelőtt történt, 1962-ben, de még ma is ugyanaz a helyzet: ha egy gyereknek ilyen halálos szövődménye alakul ki a kanyarótól, mint ami Olíviával történt, akkor az orvosok nem tudják megmenteni.

Ma viszont már van valami, amit a szülők megtehetnek azért, hogy az ő gyerekükkel ne történjen ilyen tragédia. Beoltathatják a gyerekeiket kanyaró ellen. Én ezt 1962-ben nem tehettem meg Olíviáért, mert még akkor még nem találták fel a megbízható vakcinát. Ma elérhető a jó és biztonságos oltás minden családnak, és csak meg kell kérni az orvost, hogy adja be.

A kanyaróról az emberek általában nem gondolják, hogy veszélyes betegség. Higgyék el nekem, hogy az! Szerintem azok a szülők, akik nem oltatják be a gyerekeiket, azok a gyerekek életét veszélyeztetik. Amerikában, ahol a kanyaró elleni oltás kötelező a betegség a himlőhöz hasonlóan szinte teljesen eltűnt.

Itt nálunk, Angliába több száz ezer ilyen megbetegedés van, mert a szülők makacsságból, félelemből vagy tudatlanságból nem oltatják be a gyerekeiket. Ezek közül 10 ezernél alakul ki valamilyen szövődmény, fül, vagy mellkasi fertőzés. Húszan belehalnak.

GONDOLJANAK BELE!

Minden évben 20 gyerek hal meg kanyaró miatt Angliában.

Hogy milyen veszélye van annak, hogy a gyerek oltást kap?

Szinte semmi. De nézzünk egy példát! Egy településen, ahol 300 ezer ember él minden 250 évben lesz egy gyerek, akinél a kanyaró-oltásnak komoly mellékhatásai lesznek. Egy esély kb. 1 az 1 millióhoz. Érdemes úgy gondolni erre, hogy nagyobb valószínűsége van annak, hogy a gyereke megfullad egy darab félrenyelt csokoládén, mint annak, hogy komolyan megbetegedjen a kanyaró oltás miatt.

Szóval mi a bánaton aggodalmaskodik? Szinte bűn oltatlanul hagyni a gyerekét.

A legjobb, ha 13 hónapos korban csinálják, de sosincs túl késő. Minden iskoláskorú gyerek, akit még nem oltottak be, könyörögjön a szüleinek, hogy a lehető leghamarabb megkaphssa a vakcinát.

Két könyvemet ajánlottam Oliviának, az első a "James és az óriásbarack" volt. Ezt akkor írtam, amikor a lányom még élt. A második a "Szofi és a HABÓ" volt, amit az emlékének ajánlottam, miután meghalt kanyaróban. Ott olvashatják a nevét mindkét könyv elején. És én tudom, hogy p milyen nagyon boldog lenne, ha tudná, hogy az ő halála segített abban, hogy más gyerekeknek ne kelljen megbetegednie és meghalnia.

Roald Dahl, 1988

Ez a figyelmeztetés azért is nagyon aktuális, mert tavaly decemberben, oltatlan gyerekek miatt tört ki az elmúlt 15 év legsúlyosabb kanyarójárványa Amerikában. Az oltásokat elutasító szülők miatt rég elfeledett betegségek jelentek meg újra a világ több pontján.