Hende Csaba összejött a titkárságvezetőjével

2015 február 5., csütörtök 6:19
367

A honvédelmi miniszter idei vagyonnyilatkozatában Szajlai Mónikát tünteti fel élettársaként, Szajlai Mónika pedig nem más, mint Hende Csaba volt titkárságvezetője, akit Hende 2010-ben nevezett ki a miniszteri kabinet parlamenti titkárának, írja a Blikk.

Hende Csaba honvédelmi miniszter (balra) és Szajlai Mónika (jobbra). Forrás: Facebook

A lap úgy tudja, hogy Hende valamikor az elmúlt két évben elvált pedagógus feleségétől, mivel 2012-es vagyonnyilatkozata alapján még vele élt egy háztartásban, tavaly senkit nem tüntetett fel, idén már a nála 17 évvel fiatalabb Szajlai szerepel az iratokban.

Szajlai Mónika tavaly otthagyta a minisztériumot, és állami cég, a Magyar Pénzverő Zrt. stratégiai vezetője lett, ezen kívül bekerült a Diósgyőri Papírgyár Zrt. igazgatóságába is, a Pénzjegynyomda Zrt. tulajdona. Utóbbi cégnél 507 ezer forintot keres, írja a Blikk.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt