Rossz helyre irányított közmunkások is benne lehettek a Déli bezárásban

közlekedés
2015 február 06., 07:19
comments 199

A MÁV szerint a tartós esőzés, az összegyűlt víz miatt csúszott meg a Déli közelében lévő vasúti alagút feletti föld. Azt mondják, hogy ezért kellett lezárni múlt vasárnap a pályaudvart, ahol azóta sem közlekednek a vonatok.

Az alagút feletti rész az elmúlt pár évben sokat változott. A környék viszonyait jól ismerő szakember szerint az omlásban a rossz munkaszervezésnek is szerepe lehetett: az elmúlt években közmunkások dolgoztak az alagút felett, a terület "kigazolása" volt a feladatuk. Annyira megritkították a növényzetet az akácos-cserjés részen, hogy az is hozzájárulhatott az erózióhoz.

Az interneten fellelhető fotókon és videókon látszik, hogy változott a növényzet 2010-től az alagút feletti részen. 2010 nyarán ilyen szempontból még minden rendben volt, a falat cserjék és fák borítják.

photo_camera Az alagút bejárata 2010. júliusában. (Forrás: Wikimédia)

A következő kép szűkebb, egy évvel később készült ugyanott. Ebből a szögből drámai változás még nem látszik.

photo_camera Az alagút 2011. júniusában. (Forrás: Flickr / Szélig Károly)

Ez egy kocka egy 2013-as Youtube videóból, látható rajta, hogy

pont az alagút feletti részről eltüntették a növényeket,

miközben az oldalfalon például megmaradtak.

photo_camera Az alagút 2013. októberében, felette már nincsenek növények. (Forrás: Youtube)

A Google StreetView 2013-as képein körbe lehet nézni, és a terület felett futó utcáról is látszik, hogy a 2010-es kép tetején látható fák teljesen eltűntek.

Szóval az biztos, hogy a növényzet nagyon sokat változott, mire 2015 január végére megcsúszott a föld.

photo_camera 2015 tele, alagút az omlás után (Fotó: Vörös Attila, iho.hu)

Megkerestük a MÁV-ot, és arról érdeklődtünk, miért és hogyan változott az alagút feletti rész 2010 óta.

"2010-ben a MÁV kőzetfelújítási és -pótlási munkákat kezdett az érintett területen, amellyel kapcsolatosan az attikafalat a növényzettől megtisztította, a rézsűt lépcsőzte, talajtakaró cserjéket ültetett, és kiépítette a felszíni vízelvezető rendszert.  Nem növényritkítás, hanem növényzetváltás történt tehát. A régi fák tuskói a földben maradtak, az új fa- és bokortelepítés pedig a vízelvezetéssel együtt a társaság érvényes műszaki útmutatójának rendelkezései szerint valósult meg. Kelenföld felől szemben állva az alagúttal a bal oldalon és az alagút kapuzata felett, ahol mindezen munkálatok megtörténtek, nem volt és nem is alakult ki most sem rézsűcsúszás. 2011 és 2013 között a talajtakaró cserjék ápolására, pótlására, metszésére és kapálására került sor, cserjéket és fákat nem távolítottunk el. A terület önkormányzati tulajdonú részén – ahol a rézsű megcsúszott – nem végeztünk, nem is végezhettünk munkálatokat."

Az mindenképpen bizarr, ha az alagút feletti földterület egy része a MÁV, egy másik része pedig az önkormányzat felügyelete alá tartozik. A képeken jól látható, hogy egybefüggő területről van szó, teljesen érthetetlen, hogy két külön intézmény egymástól függetlenül gondozza.

Nem ez az egyetlen ellentmondásos rész a történetben.

Miközben a MÁV vizsgálata szerint ugye az esővíz okozta az omlást, addig a XI. kerületi önkormányzat vizsgálata kicsit másra jutott. A kerület külön szakértői véleményt készíttetett, és eszerint a Kis-Gellért-hegy lába alatt futó rétegvizek, szivárgó vizek okozhatták a rézsű megcsúszását.

Az állami vasútcég és az önkormányzat nyilván azért huzakodik, mert nem mindegy, kinek kell állnia a helyreállítás költségeit, illetve viselnie a Déli bezárása miatti felelősséget. A MÁV még azt sem tudja, mikorra lehetséges újra megnyitni a pályaudvart:

„Az ideiglenes helyreállítás várhatóan több hétig tarthat. Ezt követően történhet meg az eredeti forgalmi rend visszaállítása. (...) A végleges helyreállítási munkálatokra – pályáztatást követően – a második negyedévtől kerülhet majd sor.”

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.