Új argentin ügyész folytatja az elnök elleni eljárást

Az előző ügyész, Alberto Nisman épp az argentin elnök, Cristina Fernández de Kirchner ellen fogalmazott letartóztatási parancsot, mikor rejtélyes körülmények között meghalt. Még nem világos, hogy megölték vagy öngyilkos lett. Halálából komoly politikai botrány kerekedett. Most egy másik ügyész folytatja a nyomozást a Buenos Aires-i Argentin-Izraeli Baráti Társaság székházánál elkövetett 1994-ben merénylet ügyében, melyben a vád szerint Fernández segíthetett elkenni az iráni hivatalok felelősségét. (Reuters)

Az új ügyész, Gerardo Pollicita a New York Times szerint nyilvánosságra is hozta a még Nisman által összeállított vádiratot, mely Cristina Fernández elnök bűnösségét támasztja alá. Éppen ezért, Pollicita úgy döntött, vádat emel az elnök, a külügyminiszter és Fernández több nagyhatalmú támogatója ellen.