Megtört egy tabu, már az EU szerint is orosz katonák vannak Ukrajnában

külföld
2015 február 16., 20:20
comments 209

Az EUobserver ír arról, hogy az Európai Unió hivatalos dokumentumaiban immár nevén nevezik azt, amit az egész világ jóideje pontosan tudhat: Ukrajna keleti részén Oroszország katonái segítik a szeparatistákat.

Az EU hivatalos közlönyében (Official Journal) azzal indokolták hétfőn, hogy Oroszország helyettes védelmi miniszterét, Anatolij Antonovot is feketelistára tették, mert

A védelmi miniszter helyettese, és e minőségében részt vesz az orosz csapatok Ukrajnába való telepítésének támogatásában.
A jelenlegi orosz Védelmi Minisztérium struktúrájának megfelelően e minőségében részt vesz azon orosz kormánypolitikák alakításában és végrehajtásában, amelyek fenyegetik Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét.

Egy másik miniszter-helyettes és egy orosz katonai vezető is hasonló indokkal került fel a szankcionált orosz személyek listájára.

A kitiltottak részletes listája magyarul itt olvasható.

A szankciókat az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője, Federica Mogherini írta alá, aki egészen idáig kényesen kerülte azt, hogy akár csak utaljon arra, hogy orosz fegyveresek lettek volna bevetve Ukrajnában.

A legutóbbi, január 29-ei jelentésben még úgy fogalmaztak, hogy bizonyítékok támasztják alá, hogy Oroszország folyamatosan és egyre növekvő mértékben támogatja a szeparatistákat, és emiatt felvetődik Oroszország felelőssége is. Akkor arról írtak, hogy a külföldi fegyveres csoportoknak el kell hagyniuk Ukrajnát.

A hivatalos EU-s állásponttól persze voltak elrugaszkodó politikusok, a lengyel Donald Tusk ennél többször jóval nyíltabban beszélt az orosz jelenlétről.

Korábban az ukrán vezetés mellett az Egyesült Államok és a NATO vezetői is beszéltek orosz jelenlétről a térségben, a NATO még műholdképekkel is igazolta mindezt.

Az EU vezetői azonban visszafogottabbak voltak, a múlt héten megkötött (és be nem tartott) tűzszünet aláírásakor például Hollande és Merkel belement Putyin elvárásába, és nem orosz, hanem külföldi katonák kivonulását vették bele a feltételek közé.

Mogherini szóvivője, Maja Kocijancic megerősítette, hogy a mostani nyelvezete az EU-s közlönynek nem véletlen. Ezt titkosszolgálati jelentések támasztották alá. 

Oroszország vezetése a kezdetektől tagadja, hogy bármi közük lenne az Ukrajna keleti részén zajló konfliktusban, szerintük ott egy polgárháború zajlik az ukrán nacionalisták és az orosz kisebbség között.

A mostani EU-s naplóból az is kiderült, hogy a Kreml által kitalált Novorosszija-mozgalmat az az Igor Strelkov vezeti, aki már jelenleg is az EU kitiltási listáján szerepel, mert felkelést szított Donyeckben tavaly márciusban, és aki az Oroszországi Föderáció Fegyveres Erői Vezérkarának Felderítő Főcsoportfőnöksége (GRU), azaz az orosz hírszerzés tisztje.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.