A szaúdi vallási vezető, aki szerint nem forog a Föld, lett az internet új, hülyeségeket beszélő sztárja

Vasárnap az Egyesült Arab Emírségek egyik egyetemén zajló előadáson résztvevő diákok is döbbentek hallgatták, hogyan bocsátkozik csillagászati fejtegetésekbe egy ismert szaúdi vallási vezető, Bandar al-Khaibari.

A nehezen kikezdhető érvelés szerint ha valóban forogna a Föld, akkor képtelenség lenne elrepülni Kínába, mert ahogy haladna a gép, vele párhuzamosan haladna a Föld is. Klasszikus trollscience-megoldás, csak itt élesben előadva.

Mindezt kezében egy bögrével illusztrálta is, miért mozdulatlan a Föld, közben többször arra kérve hallgatóságát, hogy koncentráljanak jól arra, amit mond. Azt az apró részletet mondjuk kihagyta, hogy bizonyos, sokfelé elterjedt tudományos elképzelések szerint a légkör a súrlódás miatt együtt forog a bolygóval. Már ha forogna, persze.

Al-Khaibari korábban beszélt már arról is, hogy soha nem jártak asztronauták a Holdon, és az erről készült felvétel csak hollywoodi kamu volt. (Independent)

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.
;