Lázár János: Számoljanak el a civilek a személyes vagyonukkal!

POLITIKA
2015 február 20., 10:52
comments 609

A Világgazdaság írta meg, hogy Lázár János ma a parlamentben nagy formában van. (A Miniszterelnökséget vezető miniszter egyébként tegnap volt 40 éves, remélem, nem a szülinapi ünneplésnek köszönhető ez a lendület.) Konkrétan arról beszélt, hogy hogyan kéne még inkább megszopatni a civil szervezetek vezetőit, mint a lap írta:

„Lázár János arról beszélt egy jobbikos interpellációra válaszolva: a civil szervezetek fontosak a kormány számára, ám a transzparenciát elvárják. A miniszter újra visszatért a Norvég Alap témájára: mint mondta, a civileknek el kell számolniuk nem csak azzal, hogy kitől kapják a pénzt, hanem a személyes vagyonukkal is.”

Szakértő megkérdezése helyett elgondolkodtam, hogy mi jut eszembe egyből Lázár Jánosról, és erre jutottam:

:DDDDDDDDDD

Ő ugyanis az a miniszter, akiről decemberben derült ki, hogy egy 60-70 milliót érő ház van a 10 éves fia nevén. Ez pedig nem volt benne az akkori vagyonnyilatkozatában sem, és Lázár nem is nagyon tudta elmagyarázni, hogy miért nem.

lázár jános régen

De a fő, hogy a Miniszterelnökség költségvetésének a töredékéből, norvég pénzből gazdálkodó civilek rendesen elszámoljanak a vagyonukkal. Csak így lesz jogbiztonság Magyarországon.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.