A Buda-Cash bedőlése ellehetetlenítette az egyik legnagyszerűbb hazai oktatási programot is

bűnügy
2015 február 25., 17:09
comments 173

A minden jel szerint sokmilliárdos csaláson kapott brókercég ügye hatalmas hullámokat vetett, melyek azóta elértek az ERB Zrt.-ig, illetve annak berettyóújfalui kirendeltségéig is. Ebben a pénzintézetben tartotta pénzét L. Ritók Nóra alapítványa, az Igazgyöngy Alapítvány. És itt tegnap felfüggesztették az összes számlát, így ellehetetlenítették a munkájukat.

Erről a művészeti nevelésen keresztül nagyon fontos és szakmailag is elismert esélyteremtő munkát végző alapítvány vezetője beszélt blogján.

L. Ritók szerint lehet, hogy hiba volt, hogy kérdés nélkül megbíztak a pénzintézetben, de ők egyben megbíztak az ország pénzügyi rendszerében is. Most viszont úgy alakult, hogy nem férnek hozzá a pénzükhöz, nem tudnak fizetéseket utalni.

"Egy keserves éjszaka után a mai nap még reménytelenebbnek mutatja a helyzetet. Maholnap utalnunk kellene a fizetéseket, de nincs miből. Vagyis nem férünk hozzá. Az iskolai bérek utalása mindig csúszásban van a MÁK utalásához képest, hiszen az 10-e körül jön, a fizetéseket meg hamarabb utaljuk. Ez most ott van a számlán, de utalni nem tudunk. Nincs máshol pénzünk, nincs miből. És nincs miből a járulékokat sem. És az NAV nem fog várni.

Az Igazgyöngy dolgozói is ugyanúgy, mint sokan az országban egyik hónapról a másikra élnek. Nincs módjuk hónapokig tartó várakozásra, mert nincs miből megélni, eltartani a gyerekeiket.

Az iskola üzemeltetéséhez nincs anyag és útiköltség, hiába a sok örökbefogadó támogatása, a pénz ott van a számlán, hozzáférhetetlenül. Az alapítvány működtetésére szánt adományok is elérhetetlenek, nem tudjuk kiváltani a gyerekgyógyszereket, kiosztani az ösztöndíjakat, hiába fogtak össze emberek, cégek, hogy segítsék a munkánkat. A mai telefonok már erről szóltak a segítség kérőknek: nem, sajnos nem tudunk segíteni, mert nem férünk hozzá a számlánkhoz. Persze ők nem értik ezt. Hogyan is értenék, mikor mi sem értjük, mi történik itt?

A pályázatok? Bele sem merek gondolni, hogy mi lesz a folytatással. Az alszámlákon a legtöbb pályázat előfinanszírozása ott van, a legtöbb egy összegben, beragadva, benne bérek, programok költségei, útiköltségek, anyagköltségek. Hazai és külföldi pályázati támogatások is, melyeket mindig nagyon pontosan tervezünk, hogy a folyamatos működést biztosítani tudjuk. Most minden megállt. Vajon elfogadják-e, hogy nem rajtunk múlik a megtorpanás, megállás? És mi lesz a hatásával? A mi fejlesztéseink sikerének titka a folyamatosság, ami most előre nem látható ideig fel van függesztve."

Ráadásul épp most vágtak volna bele egy nagyobb projektbe, sáfránytermesztésbe fogtak volna, de most ez is odalett.

"Erre spóroltunk már rég, ebben vannak még benne a szociális innovációért kapott nemzetközi díjaink, a nem címzett céges támogatások, ebből akartunk fejleszteni, munkahelyet, jövőképet adni a nyomorúságban. Ha a bankok bedőlnek, ezeket a spórolt pénzeket valószínűleg sosem látjuk többé. A kártérítési limit a 16 pályázatunk összegével kb. azonos, vagyis azokhoz majd valamikor hozzájuthatunk, de a spórolt, fejlesztést szolgáló pénzeket elnyeli a csalások miatt létrejött helyzet."

Majd az évek óta hatalmas munkát végző intézet vezetője így folytatja:

"Persze lehet, nem így lesz. Lehet, holnap majd minden visszaáll, kinyit a bank, és elnézést kérnek. Optimistának kellene lennem, de nem megy.

Halálosan elegem van mindenből. Hiába küzdök, küzdünk, hiába az eredmény, az emberek összefogásával fejlesztett integrációs munka sikere, a közeg, amiben működünk, megfojt.

Ülök itt, magamba zuhanva, ma már nem sikerült lepleznem az elkeseredésemet a kollégák előtt, és folyton azt kérdezem: mi közöm van nekem, nekünk a BudaCash mocskos ügyeihez? Nem is halottam róluk soha….

Milyen ország ez? Azt hiszem, tényleg nincs kiút."

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.