A homeopátia nem gyógyít semmilyen betegséget

Erre jutott Ausztrália orvosi kutatásokat vizsgáló vezető testülete, miután a homeopátiáról szóló tanulmányokat alaposan felülvizsgálták.

A homeopaták úgy vélik, hogy betegséget okozó anyagok kis dózisban hatékonyan kezelhetik az embereket, akik nem érzik jól magukat. Úgy vélik, hogy ha ezeket az anyagokat vízzel vagy alkohollal hígítják, a kapott elegy megőrzi az eredeti anyag „memóriáját”, és így elindítja a gyógyulási folyamatot a szervezetben.

Ezeket az állításokat több kutatás széles körben cáfolta már, itt egy összefoglalás erről. De a Nemzeti Egészségügyi és Orvosi Kutatási Tanács (NHMRC) – és az elfogultságot megelőzendő egy független cég is – most először vizsgált meg alaposan 225 homeopátiáról szóló kutatást, és ez alapján állapították meg, hogy a homeopátia nem megoldás semmilyen komoly egészségügyi problémára. A szervezet szerint:

„Azok, akik a homeopátiát választják, és elutasítják vagy késleltetik azokat a kezelések, amiknek a biztonságosságára és hatékonyságára jó bizonyítékok vannak, az egészségüket kockáztatják.”

Bár néhány tanulmány azt írta, hogy a homeopátia hatásos volt, ezeknek a tanulmányoknak rossz volt a minősége, hiányosságok voltak a módszereiben, és kevés alanyt vizsgált, így igazából nem bizonyította, hogy a homeopátia hatásosabb lett volna egy cukortablettánál.

Nagy-Britanniában egy 2010-es alsóházi jelentés után csökkent a homeopaták száma, és az ausztrálok azt remélik, a mostani jelentés is hasonló eredménnyel jár majd.

Paul Glasziou, a homeopátiát vizsgáló bizottság elnöke azt mondta, reméli, hogy a magán-egészségbiztosítók ezután nem kíválnak árengedményeket homeopátiás kezelésekre, a gyógyszerészek pedig felülvizsgálják a raktáron tartott gyógyszereiket. De azzal is tisztában van, hogy sokan majd erre is azt mondják, hogy ez is egy intézményesített összeesküvés.

Magánfőiskolákon vannak több ezer dolláros – a kormány által akkreditált – homeopátia-kurzusok. A szakértők szerint nem gond, ha a magánfőiskolák jóslásból, íriszdiagnosztikából meg homeopátiából akarnak hasznot húzni, de azt remélik, ezután kétszer is meggondolják a diákok, hogy jelentkeznek-e ezekre.

Az Ausztrál Homeopátiás Egyesület szerint 1 millió homeopata ausztrál van. Ez nincs megerősítve, de a szakértők 2009-ben úgy számolták, hogy Ausztráliában egy 9,59 millió dolláros iparról van szó.

Tavaly szélsőséges homeopaták egyébként már azt javasolták, hogy az ebola ellen is be kéne vetni a homeopátiát(The Guardian)

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.
;