Kövér László: A Magyar Nemzet és a HírTV ellenzéki sajtótermékek

POLITIKA
2015 március 14., 07:12
comments 232

A Magyar Hírlapnak adott interjút Kövér László házelnök. Beszélt Simicskáról, az ügynökvádról és a brókerbotrányokról egyaránt. Magához képest kissé enervált interjú, de azért kiválogattuk a legütősebb mondatokat:

Simicska

„Simicska Lajos a magyar közélet betegségének egyik tünete. Nem is igazán az az érdekes, miért mondta, amit mondott, illetve hogy erre mit lehet válaszolni. Inkább az, miként lehetséges, hogy negyedszázaddal a rendszerváltozás után magukat mérvadónak tartó ellenzékiek egyáltalán komolyan veszik ezt a megnyilvánulást, sőt, politikai akciókat építenek rá.”

„Amit Simicska tett, azt normális ember józan állapotában nem teszi. Láthatóan az „ott a haza, ahol a haszon” elvét vallja.”

Ügynökvád Orbán Viktorral szemben

„Valós tényanyag nélküli vádaskodásról van szó, amit ráadásul még dokumentumok is cáfolnak.”

Magyar Nemzet és Hír Televízió

„A Magyar Nemzet és a Hír Televízió a mi szempontunkból nem kezelhető másként, mint ellenzéki orgánumként, ahonnan támogatást nem, ellenben támadást, indokolatlan bírálatot bármikor kaphatunk. Erre a saját híveinket is fel kell készítenünk.”

Brókerbotrányok

„Ránk senki sem háríthatja a felelősséget.

A brókervilág logikája, erkölcsi viszonyulása kvázi jelképezi mindazt, aminek mi 2010-ben véget akartunk vetni. Felelőtlen spekulálás, hazardírozás történt.”

Veszprémi vereség

„Bíztam benne, hogy nyerünk, meg is tettünk érte mindent, mégis az adott politikai konstellációban ez volt a realitás. Elfogadom, hogy a veszprémi választópolgárok büntetni akarták a Fideszt és a KDNP-t. Azt azonban nem értem, magukat miért büntették azzal, hogy éppen Kész Zoltánt választották be az Országgyűlésbe.”

MSZP és Jobbik

„Jellemzően együttműködik az egymást nyílt színen ócsároló MSZP és a Jobbik.”

 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.