A finn iskolákban eltörlik a tantárgyakat

Tbg
oktatás
2015 március 21., 12:32
comments 442

Tantárgyak helyett témákat fognak tanítani a finn oktatási intézményekben a jövőben.

Bár Finnország eddig is kiemelkedő, ami az oktatás színvonalát és gyakorlatliasságát illeti (csak néhány távolkeleti ország nyomja le őket a PISA-teszteken) most újabb merész húzásba kezd az állam, amikor eltörli a XIX. századi oktatás vívmányának tekintett tantárgyakat.

A gyerekek oktatása tehát nem tantárgyak köré, hanem  érdeklődési területük köré fog szerveződni: ha valaki például vendéglátózni szeretne felnőttként, akkor a cafeteria-képzést választhatja, amely egyszerre tartalmaz matematikai, idegennyelvi, jogi és kereskedelmi, kommunikációs ismeretek is ahelyett, hogy a leendő barista végigszenvedjen 8 év teljesn absztrakt kémiaórát.

Ugyanígy, ha valaki a későbbiekben az Európai Unióval akar foglalkozni, ott akar dolgozni, akkor történelmi, jogi, filozófiai, idegennyelvi ismeretekhez juttat, ami jövőbeli foglalkozásához a leginkább passzolhat.

Marjo Kyllonen, az Independentnek nyilatkozó oktatási szakértő szerint nagy kihívás lesz ez egész Finnország számára, ráadásul több változtatást is bevezetnek: a diákok kisebb csoportokban tudnak majd dolgozni ahelyett, hogy mindannyian egy irányba, a tanár felé merednének.

Kyllonen szerint az oktatásnak a jövőre kell felkészítenie a gyerekeket, mert ott lesz rájuk szükség, ezért el kell lépni a régimódi, a XIX. századra optimalizált megmerevedett oktatási rendszertől. (Independent)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.