Találgatnak a szakértők, mi okozta a tragédiát

baleset
2015 március 24., 20:22

Összeállítást közölt az AP arról, milyen okai lehetnek a Germanwings keddi katasztrófájának.

photo_camera AFP PHOTO /DENIS BOIS /GRIPMEDIA / AFP TV

A Germanwings 9525-ös járata, egy Airbus A320 Barcelonából tartott Düsseldorfba. Elérte a 11 500 méteres utazómagasságot, majd szinte rögtön süllyedni kezdett. A süllyedés mértéke nagyjából egy kilométer volt percenként. Aztán kétezer méter magasságban eltűnt a radarról.

A baleset okára vonatkozó első nyomot a gép roncsainak elhelyezkedése jelentheti - mondta Todd Curtis, a Boeing amerikai repülőgépgyártó cég volt biztonsági mérnöke, az Airsafe.com repülésbiztonsági oldal vezetője. Ha a roncsok nagy területen szóródtak szét, akkor vélhetően repülés közben eshetett szét a gép, míg ha kis területen helyezkednek el, akkor valószínűleg egy darabban csapódott neki a hegyeknek.

photo_camera AFP PHOTO /DENIS BOIS

A francia csendőrség tájékoztatása szerint a roncsok több mint két négyzetkilométernyi területen szóródtak szét a behavazott erdős hegyvidéken. Ugyanakkor egy helyi lakos arról beszélt a La Provance című lapnak, hogy szerinte egy sziklafalnak csapódott a gép.

Gyors nyomáscsökkenés

Az egyik lehetséges forgatókönyv, hogy a repülőgép utasterében gyors nyomáscsökkenés következett be. A szerencsétlenül járt gép 24 éven keresztül átlagosan több mint napi öt - összesen pedig 46 700 - repülést teljesített. Ez ugyan nem kirívóan sok egy rövidebb európai utakon repülő utasszállító számára, de mindenesetre a normálisnak tartott mennyiség felső korlátait közelíti. Minden fel- és leszállás, és az azokhoz kötődő nyomáskiegyenlítés megterheli a gép vázát. 1998-ban például az Aloha Airlines egy Boeing 737-200-as gépe, amely sok rövid utat teljesített Hawaii szigetei között, a géptörzset alkotó fémek kifáradása és a korrózió miatt elvesztette teteje egy részét. (A balesetben egy légiutas-kísérő kirepült a gép szétnyílt tetején és meghalt, 65-en pedig megsérültek.)

photo_camera AFP PHOTO /DENIS BOIS /GRIPMEDIA / AFP TV

Ha valóban gyors és jelentős nyomáscsökkenés történt volna a repülőn valamilyen okból, akkor a pilóták első lépése az kellett volna, hogy legyen, hogy 10 000 láb magasság alá vigyék a gépet, ahol már megfelelő a levegő oxigéntartalma a szabad lélegzéshez. A repülőgépen a kabinnyomás-csökkenéskor előugró oxigénmaszkokat tápláló tartályok nagyjából 10 percig tudják ellátni levegővel az utasokat. A percenként 3000 lábas süllyedéssel tehát nagyjából pont időben ért volna a gép 10 000 láb alá. Todd Curtis úgy vélte, hogy a süllyedés kezdeti mértéke nagyjából megegyezik azzal, mint amilyet egy kabinnyomás-csökkenéssel járó incidens esetén várna az ember.

Műszaki hiba

A másik lehetséges forgatókönyv, hogy műszaki hiba történt. Bár az Airbus utasszállítói kifinomult irányítórendszerrel bírnak, korábban már voltak problémák a cég gépeinek egyes műszereivel. 2009-ben az Air France 447-es járatának katasztrófája azzal kezdődött, hogy az Airbus A330-as típusú gép műszerei hibás sebességet jeleztek, miközben egy viharon haladt át a repülő. A balesetet végül pilótahiba okozta, de ennek kiindulópontja a rossz sebességadat volt.

Tavaly novemberben a Lufthansa egy A321-es gépe - amely típus az A320-as valamivel nagyobb változata - nagyjából 4000 lábat zuhant egy perc alatt, miután a robotpilóta hirtelen lefelé irányította a gép orrát. Az incidensről itt írtunk részletesebben.

Az esetet követően az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) figyelmeztetést adott ki a probléma miatt. Ebben felhívta a pilóták figyelmét az állásszög-érzékelők esetleges hibájára, és arra, hogy ez csak a repülési adatokat kezelő berendezések kikapcsolásával orvosolható.

Pilótahiba

Felmerül a pilótahiba lehetősége is a keddi katasztrófával kapcsolatban. Elképzelhető, hogy a pilóták véletlenül átesést idéztek elő, vagy olyan süllyedésbe kezdtek, amelyből nem tudták visszahozni a gépet. Az is lehet, hogy annyira arra koncentráltak, hogy 10 000 láb alá vigyék a gépet, hogy egyszerűen nem vették észre, milyen közel repülnek a hegyekhez, mígnem már késő lett - írta az AP hírügynökség.

(MTI.)

Kiemelt videóink

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.