Az EU sokallja, hogy Magyarország kilométerenként 4 milliárdért építene autópályát

gazdaság
2015 március 25., 20:32
comments 210

A magyar kormány az EU-tól kért volna támogatást az M4-es autópálya Abony és Fegyvernek közötti szakaszának megépítésére, de az Index információi szerint a kérelem elbukott Brüsszelben. Az Európai Bizottság az építkezés mindhárom szakaszán sokallta az építési költségeket, ezért nem engedik a projektet a 2014-2020-as EU-s programokból. Sőt, a Bizottság szerint a kilométerenkénti 4 milliárd forintos átlagár is felveti annak gyanúját, hogy kartelleztek a pályázaton induló útépítő cégek.

A három szakaszra bontott, összesen kevesebb mint 30 kilométeres távot úgy pályáztatta meg a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt., hogy az itthoni építőipar 5 jelentős cége is megbízáshoz jutott. 46,7 milliárdért épít egy részt a Colas-Swietelsky konzorcium, 32,5 milliárdért nyomatja a Közgép-A-Híd páros, és 31,5 milliárdért a Strabag. Az építkezések mindhárom területen megkezdődtek, és elvileg 2016 szeptemberében fejeződtek volna be.

A brüsszeli döntés azzal jár, hogy a projektre nem lehet EU-s pénzt kifizetni, ezért a majd 110 milliárdos beruházást vagy teljes egészében a magyar költségvetés állja, vagy új pályázatot ír ki az állam. A kormány az Index szerint még abban reménykedhet, hogy a már megépített szakaszokat még ki lehet fizettetni az EU-val.

A 444 információi szerint az Európai Bizottságnak nemcsak a magas költségek miatt nem tetszett ez az autópálya-építés. Egy 2014 novemberi bizottsági ülésen azt is a beruházás ellen hozták fel, hogy a magyar kormány nem kellő szakértelemmel érvelt a pálya új nyomvonala mellett, hogy nem megfelelő a projekt indoklása, és hogy megkérdőjelezhetőek a pályázati anyagban szereplő forgalomterhelési becslések is.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.