A köztévé stúdiójában megfejtették a Germanwings-katasztrófát

A 150 ember halált okozó keddi repülőgép-katasztrófáról napokig keveset lehetett tudni, majd a hivatalos bejelentések alapján kezdett összeállni egy magyarázat arra, hogy mi okozhatta a tragédiát.

Eddig úgy tűnt, hogy az Airbus kapitánya elhagyta a pilótafülkét, de visszamenni már nem tudott, mert a másodpilóta kizárta, majd egy hang nélkül nekivezette a gépet egy hegynek. Andreas Lubitzról az is kiderült, hogy korábban depresszióval kezelték, emiatt félbe is kellett szakítani a kiképzését, de aztán évekig nem volt vele probléma. Viszont a lakásában lefoglalt iratok alapján az orvosok újra eltiltották a repüléstől, erről viszont a légitársaságnál nem tudtak.

Mondom, eddig így tűnt, például a pilótafülkébe rögzített hangok elemzéséből.

Nagyjából még ezt foglalta össze szombat reggel a köztévé is, majd következett egy beszélgetés, Fábián Barna műsorvezető Bilkei Pál kriminálpszichológussal és Hardicsay Gáborral, a Polgári Légiközlekedési Hatóság főorvosával járta körbe a témát.

Az a legkevesebb, ha azt mondjuk, hogy úgy biztosan nem történt a katasztrófa, ahogy a francia és a német ügyészek eddig próbálták elhitetni. Nyilván nem kell készpénznek venni, amit eddig hivatalosan mondtak, Fábián Barna és vendégei sem tették ezt.

Néhány gyanús dolog Bilkei szerint:

  • Ellentmondóak a híradások, egyszer ezt mondják, egyszer azt mondják.
  • A fekete doboz is hogy eltűnt, és nem találják még most sem. A másik fekete doboz is sérült volt.

Amúgy szerinte egy öngyilkosságra készülő ember nem úgy viselkedik, mint ami kiderült a másodpilótáról. Depressziósan pánikreakciót válthat ki, ha valaki váratlan problémával találkozik, valami nem működik. Például egy műszer, és kapkodni kezd.

Hardicsay főorvos szerint "ha elfogadjuk azt, hogy itt valami rövidzárlati cselekmény következtében ő szándékosan vitte a romlásba a repülőgépet, ez a depresszióra ilyenformán, ahogy előadják, nem jellemző. Sokkal inkább jellemző egy skizofrén állapotra. Bekattan, valami hang utasítja erre, és teljesen kiesik a kontrollból".

Viszont ott van a másik lehetőség, hiszen fiatal ember volt, lehet, hogy drogozott. Ez akkor derülne ki, ha felboncolnák a másodpilótát. De - és megint egy furcsaság - nincsenek tetemek, pedig egy hasonló, 2005-ös balesetben voltak, ott lehetett elemezni.

És akkor jöjjenek Fábián Barna felvetései:

"FB: Ki lehet azt zárni, hogy ő egyedül volt a pilótafülkében? Nyilván, amíg nincs meg a feketedoboz, a másik, addig nem tudjuk, bár a beszélgetéseket rögzítő első megvan. Elképzelhető, megint csak találgatunk, ahogy mindenki, hogy a kapitány kiment, addig valaki bement, és ott történt valami?

Bilkei: Nem tudni.

Hardicsay: Nem lehet kizárni, ez is egy lehetőség."

Persze ott van a hangfelvétel, ami minderre választ ad, hacsak nem néma terrorizmus zajlott. De a hangfelvételben is van valami gyanús:

"Kéremszépen, hallgattam én már nagyon sok ilyen felvételt. Azt mondják, hogy nyugodt légzés hallatszik ezen a felvételen. Hát azért ez elég szokatlan dolog. Ritka dolog, amit megállapítanak"

- mondta fejcsóválva Hardicsay.

Aztán azt fejtegeti, hogy a felvételen két kattanás hallható, az egyik, hogy valaki hátrahúzza az ülést, a másik az ajtó kattanása. És aztán elkezdni fejtegetni, hogy milyen magas lehetett a pilóta, de ez nem igazán érthető, hogy miért is fontos.

Mielőtt ellaposodott volna a beszélgetés, jött újra Fábián Barna, és a számos, sokszor egymásnak is ellentmondó magyarázat után belementek a műszaki kérdésekbe a két orvossal, megtalálva a közös hangot:

"FB: Azt hogyan értékelik, hogy már ilyeneket is lehet olvasni az interneten, hogy ez ugye egy Airbus gép. Ez egy európai gyártmány, koprodukcióban készült, nem Boeing, nem amerikai. A két légitársaság, pontosabban gyártó cég mindig is rivalizált egymással, már azt sem lehet kizárni, hogy ez is enne van a levesben.

Bilkei: Nagyon is benne van szerintem a levesben. Hiszen az első híradást egy francia újság hozta meg erről az egészről, és elhallgatott, semmi olyant nem írt, hogy műszaki hiba lehet. Hanem csak a pilótának a hibája.

FB: Mert ez versenyhátrányt jelentene a Boeinggel szemben.

Bilkei: Nagyon nagy versenyhátrányt jelentene, igen."

A műsor végén a műszaki hiba tűnt a legvalószínűbbnek, de fognak még beszélgetni a témáról Fábián Barna ígérete szerint. Várjuk.

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.