„Nyisd ki az istenverte ajtót!” - a pilóta elkeseredett próbálkozásai hallhatók a lezuhant Germanwings-gép feketedobozán

A Daily Mail szerint a francia Alpokban lezuhant Barcelona-Düsseldorf járat pilótája a gép becsapódása előtti percekben kétségbeesetten próbált visszajutni a pilótafülkébe, ahol a másodpilóta épp hegynek kormányozta a repülőt.

Az már korábban kiderült, hogy Andreas Lubitz másodpilótának a tragédia előtti időszakban újult ki a depressziója, és szemészeti leletei alapján attól is tarthatott, hogy megvakul, azt pedig mindenképp tudta, hogy rossz szeme miatt minden bizonynal szertefoszlik karrierálma, hogy egy komoly Lufthansa-járat pilótája lehessen.

A gép feketedobozának hangfelvételei szerint Lubitz a barcelonai felszállás után többször is szólt Patrick Sondheimer kapitánynak, hogy nyugodtan kimehet a mosdóba, szívesen átveszi az irányítást. A járat 26 perces késéssel indult Barcelonából, a kapitánynak ezért nem volt ideje a reptéren mosdóba mennie.

A feketedoboz felvételein először a pilóta hallgató, aki elnézést kér az utasoktól a 26 perces késésért, és ígéretet tesz arra, hogy a kését igyekeznek behozni Düsseldorfig. Ekkor mondja először a Lubitz másodpilóta, hogy a kapitány mehet mosdóba, ő pedig átveszi a gépet, de Sondheimer ekkor még nem indul, hanem utasítja az elsőtisztet, hogy kezdje előkészíteni a németországi landolást.

Nem sokkal később, 10 óra 27 perckor, Lubitz azt mondja:

„Most már mehetsz.”

Két perc telik el, mire a pilóta válaszol: „Átveheted.” - mondja, majd hallatszik, ahogyan feláll az ülésből. Miután a pilóta kilép, 10:29-kor már látszott a repülési radarokon, hogy a gép ereszkedni kezdett.

10:32-kor a süllyedés miatt már a földi irányítás is megpróbál kapcsolatba lépni a repülővel, de nem kapnak választ. Nagyjából ugyanekkor megszólal a repülőn lévő figyelmeztetés, ami a túlzott mértékű süllyedéskor jelez.

Egy perc múlva ütés hallatszik a pilótafülke ajtaján, majd a pilóta hangja:

„Az isten szerelmére, nyisd ki az ajtót!”

A háttérben az utasok sikoltozása és kiabálása hallatszik.

10:35-kor fémes csattanás hallatszik a pilótafülke ajtajáról, majd három perccel később újabb kiáltás a pilótától:

„Nyisd ki az istenverte ajtót!”

Ugyanekkor szólal meg a gépen a földbe csapódás veszélyét jelző figyelmeztetés, majd 10:40-kor a repülő becsapódik a francia Alpok hegyei közé. Az utolsó rögzített hang a feketedobozon az utasok kiabálása.

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.