Három kamupárt ellen is büntetőfeljelentést tett az ÁSZ

POLITIKA
2015 március 31., 10:56
comments 43

Költségvetési csalás gyanújával tett feljelentést az Állami Számvevőszék az Együtt 2014 Párt (ez nem Bajnai pártja, hanem az ellenük létrehozott kamupárt), illetve az egymáshoz szorosan kötődő Új Dimenzió Párt és Új Magyarország Párt ellen, miután megvizsgálta, hogyan használták fel a választáson kapott költségvetési támogatást. Az Összefogás Párt ellen pedig már el is indult a büntetőeljárás a számvitel rendjének megsértése miatt.

A többi kamupárt sem szerepelt túl jól a vizsgálatban, például az MDF-utód Jólét és Szabadság, illetve Szili Katalin Közösség a Társadalmi Igazságosságért Néppártja csak hiányos adatokat bocsátott az ÁSZ rendelkezésére, így nem lehetett megállapítani, hogy betartották-e a kampánylimitet.

A parlamentbe jutó pártok gazdálkodása nagyobb rendben volt: a 106 egyéni képviselőjelöltből három mondott le pártja javára az egymillió forintos költségvetési támogatásról, a többi 103 képviselő összesen 98 millió forintot használt fel. 99 jelölt elszámolása mindenben megfelelt az előírásoknak, egy képviselő az egyik kifizetését nem tudta bizonylattal igazolni, három pedig a kampányidőszakon kívül használt fel pénzt. A négy szabálysértő összesen csaknem százezer forintot költött szabálytalanul, amit azóta kétszeresen visszafizetett. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.