A bíróság a Holokauszt Emlékközpontba küldte a szegedi holokamuzót

2015 április 16., csütörtök 6:35
283

Holokauszttagadás miatt gyorsított eljárásban marasztalt el jogerősen egy 61 éves helybéli nőt a Szegedi Járásbíróság.

A bíróság a nemzetiszocialista rendszer bűneinek nyilvános tagadása bűntettében mondta ki bűnösnek a vádlottat, és ezért 1,5 évre elrendelte a nő próbára bocsátását és pártfogói felügyeletét. A bíróság különös magatartási szabályként előírta a vádlottnak, hogy látogasson el Budapesten a Páva utcai Holokauszt Emlékközpontba, és az ott látottakról számoljon be a pártfogójának.

Az egyik portálon november 21-én jelent meg cikk arról, hogy Budapestre látogatott az egykori auschwitzi koncentrációs tábor parancsnokának unokája. Az íráshoz a vádlott az egyik közösségi oldalon olyan tartalmú hozzászólást fűzött, amivel kétségbe vonta a holokauszt megtörténtét, hazugságként állította be azt, és utalt arra is, hogy mi köze van az unokának a nagyapja tetteihez. Ezen kívül felháborodását fejtette ki az „áskálódó cikk” miatt is. A nő hozzászólásában a „holokamu” kifejezést és a „különben is, ha igaz is” fordulatot használta – írja az MTI.

A Tett és Védelem Alapítvány feljelentése alapján indult eljárásban a vádlott beismerte tettét, és a bíróság előtt is úgy fogalmazott, nem állt szándékában megsérteni senkit. A büntetlen előéletű nő a civil szervezetnek bocsánatkérő levelet is írt.

Kemenes Krisztián bíró az ítélet indoklásakor kifejtette, nem lehetett kérdéses a vádlott bűnösségének megállapítása. Az enyhítő körülményekre – különösen a vádlott beismerésére és bocsánatkérésére - való tekintettel azonban nem látta szükségesnek büntetés kiszabását.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt