Nem ellopták a Csontváry-képet a debreceni múzeumból, de valahogy mégsincs ott, és nem is találják

bűnügy
2015 április 23., 08:11
comments 75

Tavaly áprilisban tűnt el két kép a debreceni MODEM múzeumból. Pontosabban a raktárából. Csontváry Kosztka Tivadar "Éjszakai táj holdvilágnál alakokkal" című festménye 80 milliót, Nemes Lampérth József "Táj dombokkal" című tusrajza 25 milliót ér.

Nem a debreceni múzeumé volt a két kép, hanem Antal Péter debreceni ügyvéd helyezte letétbe a debreceni önkormányzatnál. Része annak a nagy, 3500 darabos gyűjteménynek, amit Lusztig Sámuel hozott létre a huszas években, unokája, Antal Péter is bővítette azt. Az önkormányzatnak átadott, és a MODEM-re bízott műtárgyak értékét összesen 3,4 milliárdra becsülte a biztosító. A két eltűnt kép volt ebből százmillió.

A múzeum soha nem ismerte el, hogy lopás történt. Az Origónak tavaly azt mondta Kukla Krisztián igazgató, hogy „Nem lehet kijelenteni, hogy ellopták a képeket, a képek eltűntek”.

A múzeum belső vizsgálata arra jutott, hogy a képek nincsenek az épületben, de betörésnek sem találták nyomát.

A Bors írta meg, hogy a nemcsak a múzeum, de a rendőrség sem talált bűncselekményre utaló nyomot. Ezért lezárták a nyomozást, erről értesítették is a kép tulajdonosát. Antal Péter azt mondta, hogy már csak a kártérítésben re­mény­kedik.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.