Tíz csodazongorát rendelt a magyar kormány

Tbg
ennyike
2015 április 24., 16:47
comments 376

Tíz darab Bogányi-zongora megvásárlásáról döntött a kormány. A hangszerek magyarországi és külföldi közintézményekbe kerülnek, számolt be az MTI, az erről szóló határozat a Magyar Közlönyben jelent meg.

A tíz zongoráért 764 millió 54 ezer forintot fognak fizetni az adófizetők, legalábbis ekkora összeget kell félretennie erre a célra az Emberi Erőforrások Minisztériumának július 15-ig.

Tekintve, hogy a csodazongora kifejlesztése is már az adófizetők pénzéből ment, tulajdonképpen teljesen jó befektetésnek tűnik, hogy ők is veszik meg a hangszereket.

A csodazongora építői nyilatkozataik szerint szintén jó befektetésnek tartják a hangszert, állami intézmények mellett pl. gazdag sejkek is megvásárolhatják.

A zongorát a Kossuth-díjas Bogányi Gergely inspirációi alapján fejlesztették ki, bár több alkatrésze nem Magyarországon készült, sőt eléggé hasonlít a Peugeot zongorájára. A fejlesztés a névadó zongoraművész mellett Bolega Attila főkonstruktőr, Üveges Péter Attila főtervező, dizájner, valamint Cs. Nagy József zenetechnikus, intonációs szakember nevéhez fűződik.

A zeneakadémián mutatták be januárban a már elkészült hangszert, amelyen Orbán Viktor elmondta, reméli, ez a zongora a magyar kultúra nagykövete lesz a világ koncerttermeiben (Hogy oda hogyan fog elkerülni, egyelőre rejtély, a mostani tíz darab állami háttérintézményeknek van szánva).

"Az új hangversenyzongora erőteljes, tiszta, egyenes hangon szólal meg, Bogányi Gergely szerint hangzása barátságosabb, mint a mai modern zongoráké"

- írta a zongora hangjáról az MTI.

Államtitkári zongora

A világhírre törő márka mögött álló cég (Zengafons Kft.) háttere azonban egy kissé szokatlan a zongorapiacon:

"Egy 2012-ben alapított, zongoragyártással foglalkozó apró nógrádi cég, a Zengafons Kft. kapott tavaly egy 217 millió forintos támogatást az államtól az Új Széchenyi Terv keretében" - írtuk róluk tavaly.

Ehhez mindössze 60 millió forint önrészt kellett volna kifizetni, de azt meg odaadta a Magyar Nemzeti Bank.

photo_camera Budapest, 2015. január 21.
Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond a magyar kultúra napja elõestéjén tartott gálakoncerten, az új magyar fejlesztésû Bogányi-zongora bemutatóján a Zeneakadémián 2015. január 21-én.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

A céget és a zongorát nem nagyon ismerik a szakmában, de hogy jó kapcsolatban lehet a kormányzattal, arra ékes bizonyíték, hogy az ügyvezetője az NGM volt államtitkára, Komoróczki István, de kapcsolatban van a céggel feleségén keresztül Járai Zsigmond is, az MNB volt elnöke.

A csodazongora bemutatóján az Index forgatott videót.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.