Irigykedsz a magasakra? Biztos? Jól gondold meg!

meghökkentő tudomány
2015 április 26., 16:43
comments 513

Erős hónapja volt a magasoknak, két, velük foglalkozó tudományos kutatás is jelentős sajtóvisszhangot kapott. Arról, hogy miért lettek ilyen rohadt magasak a hollandok, mi is beszámoltunk. Ezzel a kutatással szinte egyidőben jelent meg a nagytekintélyű orvosi szaklapban, a New England Journal of Medicine-ben egy másik kutatás, aminek a megállapításai szerint

a magas férfiak sokkal kevésbé hajlamosak a szívbetegségekre.

A 200 ezernél is több ember vizsgálatával készült kutatás megállapításai szerint hat centiméterenként 13,5 százalékkal csökken a koronaér-betegségek valószínűsége.

Most vegyék fel a fejhallgatójukat, tekerjék fel a hangerőt és nyomjanak a playre:

Bárcsak magasabb lennék,

rappeli a 172 centis Skee-Lo, aki persze nem azért szeretett volna magasabb lenni, hogy egészségesebb legyen, hanem mert abban a demográfiai csoportban – kosarasok –, ahol érvényesülni próbált, az amerikai átlagmagasságtól mindössze 2,5 centivel elmaradó testmagasságával ez nehezen ment. De a dal univerzális jelentést kapott:

Az emberek általában is magasabbak szeretnének lenni.

A magasabb emberek, pláne a magas férfiak

  • többet keresnek;
  • nagyobb megbecsülésnek örvendenek;
  • nagyobb az IQ-juk;
  • és még vonzóbbak is.

Nem hiszik? Azt, hogy a magasak többet keresnek, két remek tanulmány is igazolja – az egyiket ráadásul egy magyar kutató, Bolgár Dániel jegyzi, aki azt kutatta, hogy igaz-e a tétel, hogy a zsidók jobbmódúak a nem zsidóknál, de arra jutott, hogy az anyagi helyzet szempontjából testmagasság meghatározóbb a felekezeti hovatartozásnál.

Azt pedig, hogy a nők jobban vonzódnak a magas férfiakhoz, egyebek mellett pont a hollandok bámulatos növekedéséről szóló kutatás erősítette meg, ami a jelenség okaként azt azonosította, hogy a magas holland férfiak és nők egyszerűen sokkal termékenyebbek, aminek lehet némi köze ahhoz, hogy a másik nem mennyivel tartja vonzóbbnak őket alacsonyabb társaiknál.

És ahhoz mit szólnak, hogy a II. világháború óta tartott 17 amerikai elnökválasztáson 11-szer a magasabb jelölt nyert? (Az alacsonyabb csak ötször – bár az elmúlt négy elnökválasztáson háromszor –, Bill Clinton és az idősebb Bush pedig egymagasak voltak.)

Erre most még az is kiderül, hogy egészségesebbek is.

Vagy mégsem?

A kutatók ugyan megállapították az összefüggést a testmagasság és a koronaér-betegségre való hajlam között, de az okát nem találják. Először arra gondoltak, hogy talán az alacsonyabb embereknek kisebb átmérőjű a koronaere. Igen ám, de a nőknél, akiknek bizonyítottan kisebb a koronaerük, nem találtak összefüggést a koronaér-betegségek és az erek átmérője között.

Gondoltak arra is, hogy a koleszterin- és triglicerid-szinttel lehet összefüggésben, mert az alacsonyabbaknak ez általában magasabb. De ez csak a szívbetegségek elenyésző részéért tehető felelőssé. Tanulmányukban végül úgy fogalmaztak, hogy „a kapcsolatot javarészt olyan közös biológiai folyamatok határozhatják meg, amelyek egyszerre befolyásolják a testmagasságot és az érelmeszesedés kialakulását”, ami kimondottan elegáns megfogalmazása annak, hogy

fogalmuk sincs.

Mindezt vessék össze azzal, hogy

a kimondottan magas hollandoknál, svédeknél és norvégoknál sokkal gyakoribb a szívhalál, mint a náluk átlag 12,5 centivel alacsonyabb spanyoloknál és portugáloknál.

Vagy azzal, hogy az Albert Einstein Orvosegyetem 2013-as, 144 107 nő vizsgálatával készült tanulmánya „megerősítette a pozitív összefüggést a testmagasság és a rákbetegségek kockázata között”, és a pozitív ebben a mondatban nem valami pozitív dolgot jelent, hanem azt, hogy létezik az összefüggés.

Végül gondolkozzanak el hosszan azon a különös tényen, hogy az egész világon Japánban a leghosszabb a várható élettartam, és hogy a kimondottan alacsony japánok közül is a még japán mércével mérve is törpenövésű okinawaiak élnek a legtovább.

A szigeten, ahol a férfiak átlagmagassága 145 centiméter - 39 centiméterrel kevesebb a holland férfiak átlagmagasságánál -, a világátlagnál hétszer több százévesnél is idősebb ember él.

Akarnak még magasabbak lenni?

(Via The Atlantic)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére a közelmúltban a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg felületeinken. Ebben közösségként együttes a felelősségünk, a mienk kiemelt. Amíg újragondoljuk a teendőinket, nem minden cikkünk alatt lehet kommentelni. Egyszersmind kérjük és köszönjük, ha nem csak szabályzatunk betűjének, de a szellemének betartása felett is segítetek őrködni.

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt