Oroszországban törölték a legismertebb ellenzéki politikus pártját az országos nyilvántartásból

külföld
2015 április 28., 18:08
comments 187

Az igazságügyi minisztérium megsemmisítette az Alekszej Navalnij vezette Haladás párt állami nyilvántartásba vételét. 

Az intézkedést azzal indokolták, hogy a párt a vonatkozó törvény számos rendelkezését megsértette, így például a szabályozás által előírt idő, azaz 6 hónap alatt nem tudta elegendő orosz régióban regisztráltatni helyi szervezeteit. Az állami regisztráció megsemmisítése azt jelenti, hogy a Haladás párt nem indulhat a választásokon. Az orosz törvény szerint csak az a párt vehet részt országos, vagy regionális választáson, amely szerepel a nyilvántartásban.

A Haladás párt április 17-én egyesült, és ezzel gyakorlatilag választási tömböt hozott létre a február végén meggyilkolt orosz ellenzéki politikus, Borisz Nyemcov pártjával, az RPR-Parnasszal, amelynek másik társelnöke Mihail Kaszjanov, volt orosz miniszterelnök. Navalnijék az Orosz Köztársaság Párt-Népszabadság pártra (RPR-Parnasz) támaszkodva indulnak a 2016-ra kiírt parlamenti választásokon, távlati céljuk pedig az, hogy összefogják a Kreml szétforgácsolódott ellenzékét. Közösen lépnek fel már az idén is néhány regionális helyi választáson.

A 2012 decemberében Népi Szövetségként alapított, és 2014 februárjában Haladás pártra átnevezett politikai szervezetet egészen addig nem regisztrálta az orosz igazságügyi minisztérium, hogy 2013-ban Alekszej Navalnij állt az élére. Ezt követően megtörtént a szövetségi nyilvántartásba vétel.

Navalnij a mostani döntésre reagálva arra az ellentmondásra hívta fel a figyelmet a honlapján, hogy bár egy párt regisztrációjának megsemmisítéséhez bírósági határozat kell Oroszországban, és annak minden egyes régiójában, velük mégis jogi kivételt tett az igazságügyi minisztérium.

Navalnij korrupciós ügyek feltárásáról vált ismertté, mégis őt ítélték el az utóbbi két évben két csalási és sikkasztási ügyben is. Felfüggesztett börtönbüntetést kapott az úgynevezett Kirovlesz- és az Yves Rocher-perekben is. Többet róla itt írtunk. (via MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.