Ki nem találnák, mi éppen a harmadik legolvasottabb sztori a BBC híroldalán

2015 május 4., hétfő 3:47
157

Szegedi Csanád már három éve tudja, hogy zsidó, és az eltelt időben sokat tett azért, hogy egykori antiszemita énjét összebékítse származásával, de története még mindig bármikor világszerte érdeklődést tud kiváltani. Ezt bizonyítja, hogy a BBC budapesti tudósítójának riportja Szegedi szegedi látogatásáról (nem viccelek!) a BBC híroldalának aktuálisan harmadik legolvasottabb anyaga tud lenni.

Szegedi amúgy a szegedi piarista középiskolában tartott előadást a hosszú útról, ami alatt gyakorló antiszemitából vallását gyakorló zsidóvá lett. Thorpe felidézett egy érdekes kérdés-választ az előadásból: az iskola egyik diákja arról érdeklődött, hogy mielőtt saját származásával tisztába került volna, ismert-e személyesen is zsidókat. Amire Szegedi elmondta, hogy

„Az antiszemitizmushoz nincs szükség zsidókra, mert az valójában téves előfeltevéseken alapul. Az csak a saját félelmeink, az önbecsülés hiányának kivetítése”.