Az idegengyűlölet alól kell kidumálnia magát Orbánnak

2015 május 19., kedd 12:16
496

Kedd délután az Európai Parlament ülésén a magyar helyzetről lesz vita. Két okból vették napirendre Magyarországot:

  • mert Orbán Viktor bejelentette, hogy gondolkodni kell a halálbüntetés visszaállításáról,
  • és mert a legújabb nemzeti konzultációt bevándorló-ellenes propagandának értékelték a magyar ügyet vitára bocsátó frakciók.

A szocialista, a liberális, a zöld és a szélsőbaloldali frakciók szavazták meg, hogy ezekről vita legyen.

A napirendet megszavazó képviselők azt akarták, hogy a bizottság és a tanács képviselője is mondja el, hogy mit gondol a magyar kormány legújabb húzásairól, amelyek szerintük veszélyeztetik az EU alapvető értékeit. A bizottság a maga részéről Frans Timmermanst küldi a vitára. Timmermans a bizottság elnökének az első helyettese, és hozzá tartoznak az emberjogi ügyek is.

Fotó: Frans Timmermans / Facebook

Timmermans még holland külügyminiszterként egyike volt annak a négy európai külügyminiszternek, akik 2013-ban közös levélben szólították fel az Európai Bizottságot, hogy alkosson eljárásrendet a demokrácia útjáról letérő tagállamok megfékezésére. Timmermans a német, a dán és a finn kollégájával együtt írta alá a kérést, aminek lényege egyébként nagyon hasonlított az Európai Parlamentben elfogadott Tavares-jelentés konklúziójához. Mindkét szöveg akart valamilyen módszert az autoriter európai kormányok visszafogására. Csak míg a Tavares-jelentés konkrétan a magyar porblémákból indult ki, addig a négy külügyminiszter nem nevesített egy tagállamot sem. Mégis nyilvánvaló volt, hogy a magyar és a román kormány akkori húzásai miatt álltak elő a javaslattal. A levelet pont azután írták, hogy Orbán Viktor nemet mondott az akkori bizottsági elnök kérésére, amiben Barroso a negyedik alkotmánymódosítás elhalasztását kérte. (Ebben szerepelt többek között a diákok röghöz kötése, a hajléktalanság megtiltásának lehetősége, a politikai reklámok kitiltása a kereskedelmi tévékből.)

Timmermansék 2013-as javaslatából végül egy annyira felvizezett eljárásrend lett, hogy azt még a magyar kormány is megszavazta, erről itt olvashat részletesen.

Timmermanst egyébként már biztosi kinevezése előtt, az EP-s meghallgatásán is faggatták arról, mit gondol a magyarországi fejleményekről. Akkor elég diplomatikusan reagált, a párbeszéd fontosságáról beszélt, de azt is hozzátette, hogy minden létező eszközzel megvédi majd a demokráciát minden tagállamban. Erről itt olvashat részletesebben.

A Facebookon már keményen odamandott

Timmermans őszi biztosi kinevezése óta egyszer foglalkozott alaposan Magyarországgal, amikor a Facebookon fejtette ki véleményét. Ennek első felében arról értekezik, hogy a halálbüntetés ellentmond az EU értékeinek és törvényeinek is, morális és jogi szempontból is fontos volt eltörlése. A bevándorlásos konzultáció esetében pedig elfogult, félrevezető, előítéletes kérdésekről ír, amelyek nem segítik, hanem nehezítik a társadalmi párbeszéd esélyeit. „Egyszerűen rossz” ha a bevándorlás ügyét a terrorizmussal vagy a munka elvételével hozzák összefüggésbe, tette hozzá, és szerinte az ilyen kérdések az idegengyűlöletet erősítik.

Vagyis elég nyilvánvaló, hogy a holland politikus mit gondol a két ügyről, ami miatt a keddi vitát tartják: viszolyog tőlük.

Orbán az utolsó pillanatban jelentkezett be

A parlament azt is akarta, hogy a tanács valamelyik képviselője is felszólaljon. A tagállamok kormányait tömörítő testület nevében azonban a lett elnökség ezt visszautasította, mondván a kormányok nem foglalkoztak a magyar üggyel, így arról a tanácsnak álláspontja sem lehet. Egyébként egy lett kormánypolitikusnak kellett volna felszólalnia a szokások szerint.

Orbán Viktor ekkor jelentette be szinte az utolsó pillanatban, Debrecenből üzenve, hogy ő is szót kér. Korábban már megtette ezt a médiatörvény 2011-es, az új alkotmány 2012-es és a Tavares-jelentés 2013-as EP-ben rendezett vitájakor is. A korábbi viták tanulsága az volt, hogy az EP-képviselők sokszor vagdalkozva, pontatlanul támadtak, Orbán pedig magabiztosan válaszolt. Nagy kérdés, hogy most Timmermans keményebb ellenfél lesz-e mint akikkel eddig vitatkoznia kellett, illetve az új EP-ben erősödött-e a szónokok felkészültsége. (Az új parlament tavaly májusi megválasztása óta Orbán nem járt az EP-ben.)

Annyi már most látszik, hogy nem lesz totálisan ellenséges a hangulat. A szocialisták leszavazták azt a zöldpárti javaslatot, hogy még kedden egy politikai nyilatkozatot is megszavazzon az EP, amiben elítélnék a magyar kormányt. Az erről szóló szavazást júniusra halasztották. Egyébként egy ilyen nyilatkozat elfogadásának jogi relevanciája nem lenne. Amikor utoljára fogadott el hasonlót az EP, akkor a magyar parlament ellennyilatkozatot fogadott el, de annak se volt jogi relevanciája, és ezzel le is záródott az ügy.

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt