Egy magyar néppárt, ami a kezdetektől fogva támogatta a Saul fiát

politika
2015 május 24., 16:54
comments 773

K Ö Z L E M É N Y

A Jobbik a filmgyártás terén is véget vetne a holokausztiparnak

A magyar állam már a második holokausztfilmet támogatja az utóbbi tíz évben, miközben nem készül történelmi film a magyarság legnagyobb diadalairól, például a pozsonyi csatáról vagy a Rongyos Gárdáról. A Jobbik kormányra kerülése esetén véget vet a holokausztiparnak a filmgyártás terén is, és nem hagyja következmények nélkül a jelenlegi kulturális kormányzatnak, különösen Andy Vajnának a kudarcát, mely a számokban is megmutatkozik: 2012-re négy, 2013-ra nyolc magyar filmet ígértek a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával, de még egyet sem mutattak be.

Elfogadhatatlan, hogy miután a Sorstalanság 920 millió forint közpénzt kapott, most a Saul fia című újabb holokausztfilmre (Nemes Jeles László első játékfilmjére) 205 millió forint gyártási támogatást szavazott meg a Magyar Nemzeti Filmalap döntőbizottsága Andy Vajna vezetésével. Ráadásul idén adtak Az ügyvéd című filmterv forgatókönyv-fejlesztésére 4,5 millió forintot is, mely a tiszaeszlári perrel foglalkozik az objektivitás látszatát is kerülve, természetesen a zsidók ügyvédjének szemszögéből. Rendkívül cinikus, hogy miután a Jobbik számos alkalommal követelte történelmi filmek támogatását, a hírek szerint a vérvádfilm rendezője „a tervet még a filmalap tavalyi ötletpályázatára adta be, ahol magyar történelmi személyiségekről szóló elképzeléseket vártak”.

(...)

Novák Előd, az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottságának tagja, a Jobbik alelnöke

2013. augusztus 6.

via

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.