Még idén jön az offline Google Maps

A Google bejelentése szerint pár szűkítéssel ugyan, de hamarosan majd a térképes szolgáltatásuk legtöbb funkcióját használhatjuk telefonunkon internetkapcsolat nélkül is.

A tervek szerint működni fog a navigáció, lehet majd látni a különféle helyekre érkezett visszajelzéseket, sőt még keresni is lehet majd, és az automatikus keresést kiegészítő funkció is menni fog offline módban. A bemutatón a Google úgy mutatta be a funkciót, hogy közben a telefon repülőüzemmódra volt kapcsolva, és a Business Insider szerint nagyon meggyőzően működött minden.

A cég még az idei évre ígéri a szolgáltatást, de arról nem tudni, hogy mindenhol egyformán elérhető lesz-e.

Térképeket eddig is lehetett letölteni, és utána offline módban használni, de ezentúl nem csak a térképeket tárolhatjuk majd a telefonunkon, hanem csomó, a Maps-ben megszokott szolgáltatáshoz hozzáférhetünk majd.

Egyéb térképalkalmazások eddig is kínáltak már hasonló lehetőséget, de most a legtöbbek által használt, legnépszerűbb program is képes lesz erre hamarosan.

A cég szintén ma jelentette be, hogy indul a Google Photos, ami korlátlan tárhelyet kínál ezentúl fényképeinknek és videóinknak. Lesz hozzá honlap és iPhone/Android-alkalmazás is.

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.