Nem drágább új metrókocsikat venni, mint a tervezett felújítás

Tbg
Budapest
2015 május 28., 15:55
comments 318

Egy őszinte táblázatban válaszolta meg a 3-as meró felújításával megbízott BKV, miért döntöttek új kocsik vásárlása helyett amellett, hogy felújítják a régi orosz, harminc évesnél is idősebb szerelvényeket.

A táblázat azért őszinte, mert bár a BKV azt igyekezett vele bizonyítani, hogy a felújítás olcsóbb, mint új kocsik vásárlása, valójában pont az ellenkezőjét sikerült.

Íme:

photo_camera Az LMP-s Tálos Lőrinc kérdésére adott írásos válasz a főváros környezetvédelmi bizottságán elhangzott kérdésre (Forrás: LMP)

Mint látható a két megoldás között cirka 30 milliárd forint különbség van: míg a 222 új kocsit 92,8 milliárd forintért vehetné meg a főváros (ez természetesen becsült összeg), addig ezek felújítása 62 milliárd forintba fog kerülni.

A BKV egyébként az LMP bizottsági delegáltjának válaszolt a következő kérdésére még kedden:

„Az M3-as metró szerelvényeinek felújítása, mennyivel jelent költséghatékonyabb megoldást, mint új szerelvények vásárlása?”

Tálos Lőrinc végül írásban kapta meg a választ, de csak másnap, amikor a Fővárosi Közgyűlés már javában szavazott arról a hitelfelvételről, amiből a fővárosi kifizetné a metrófelújítást, így érdemben akkor sem tudott volna róla vitatkozni a Közgyűlés, ha akart volna.

Tehát a táblázat alapján úgy tűnik, jól döntött Budapest.

Csakhogy egy nagyon fontos sor kimaradt a BKV által készített adatsorokból: a felújítás csupán 20 évre szól, a felújított szerelvények élettartamát ugyanis ennyiben maximalizálják, míg egy új szerelvénynél az élettartam 30 harminc év. (A jelenleg futó kocsik pl. több, mint harminc évesek.)

És mi történik, ha a 30 évre kiszámolt durván 90 milliárd forintot 20 évre átszámoljuk?

90 / 1,5 = 60

Ehhez képest, a fővárosi vezetés azzal érvel a felújítás mellett, hogy az új kocsik vásárlása drágább lenne Budapestnek, 90 milliárd forintot pedig nem tud szerezni Budapest.

A 60 milliárdot is euróalapú hitelből fedezi majd, mint azt tegnapi cikkünkben megírtuk, a hitelről szerdán döntött a Fővárosi Közgyűlés, a metrókocsik felújítására a tendert pedig már tavaly kiírták.

A BKV számítása egyébként korrektnek tűnik.

Budapest utóljára a 2-es és a 4-es vonalra vásárolt új metrókocsikat. A francia Alstom a 170 kocsit összesen 65 milliárdért (engedélyekkel és minden egyébbel együtt) adta. Ezt, ha felszorozzuk a jelenlegi mennyiségre, 222 kocsira, akkor is kevesebb, 85 milliárd forint jönne ki.

Az új adatok ismeretében, tegnapi "infografikánk" is javításra szorul, a felújított Ladánál drágább Suzuki mellett szól az is, hogy tíz évvel tovább bírja:

photo_camera Ön mit választana? Egy felújított régit vagy az újat?

És akkor még csak a járműbeszerzésről beszélünk, a 3-as metró felújításának nagyobbik része az infrastruktúra (pálya, alagút, állomások) felújítása, ami 200 milliárdot fog felemészteni - cserébe kapunk egy újszerű metrót.

Lényegében pont olyat, mint amilyet 1990-ben már egyszer átadtak.

Címlapkép: Alstom és Metróért Egyesület

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.