VÍDIAKEMÉNYSÉGET, szigort, határozottságot, durvaságot, extrém brutalitást vár a nép a kormánytól bevándorlóügyben

POLITIKA
2015 június 06., 10:01
comments 564

Sajtótájékoztatót tartott ma Kovács Zoltán kormányszóvivő, ahol elmondta: 400 ezren küldték vissza eddig a bevándorlásról szóló, díjnyertesen manipulatív nemzeti konzultáció kérdőíveit, és többség

KEMÉNYSÉGET

akar, illetve határozottabb fellépést a bevándorlásügyben. A válaszadók 90 százaléka támogatja, hogy szigorúbb legyen a szabályozás a Magyarországra illegálisan érkezőkkel kapcsolatban, mondta a szóvivő. Több mint 90 százalék támogatja a családpolitikai lépések használatát a magyar népességpolitikában.

Innen is látszik, hogy egyszerűen csak jól kell feltenni a kérdéseket.

ovlevel2

A Napi Gazdaság, ahol valahonnan tudták előre, hogy mit fog bejelenteni a szóvivő, így fogalmazott a sajtótájékoztató előtt három órával megjelent cikkében:

„a válaszadók elsöprő többsége ellenzi a gazdasági bevándorlást”.

A közelmúltban a korábbi Magyar Nemzet-főszerkesztő tulajdonába és irányítása alá került újság azt írja, hogy a Fidesz-frakcióban már vizsgálják, hogyan, milyen törvényi és egyéb eszközzel lehetne lezárni Magyarország déli határát.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.