Hajléktalanszállót nyit a Vatikánban Ferenc pápa

vallás
2015 június 07., 11:40
comments 64

Ferenc pápa  kérésére szállást alakítanak ki a hajléktalanok befogadására a Szent Péter tér közelében, jelentette be Konrad Krajewski érsek, pápai főalamizsnás vasárnap.

A hajléktalanokat befogadó szállás épülete a Szent Péter tér és az Angyalvár közötti sugárútról nyíló egyik mellékutcában található a Szentlélekről elnevezett római kórház mögött.

Konrad Krajewski elmondta, hogy az épület helyreállítása folyamatban van és hamarosan megnyitják. Kezdetben egyszerre harminc embernek tudnak majd benne szállást biztosítani.

Ez lesz a második menhely a Vatikán közvetlen közelében. Az elsőt II. János Pál  nyitotta meg a Vatikánt övező városfal szomszédságában még 1988-ban és Kalkuttai Teréz Anya szerzetesnővérei tartják fenn. Ebben naponta több mint 100 embert tudnak ellátni és 70 nőnek éjszakai szállást biztosítani.

Ferenc pápa 2013-as megválasztása óta segíti a római hajléktalanokat. Idén a Szent Péter tér oldalában zuhanyzókat állítottak fel és ingyenes borbély- és fodrászszolgáltatást is biztosítanak számukra. Krajewski érsek, pápai főalamizsnás anyagi segítséggel, ingyenes telefonkártyákkal, tömegközlekedési menetjegyekkel, hálózsákokkal segíti a Róma utcáin élőket. Idén először  a Vatikáni Múzeumban a turisták által elhagyott több száz esernyőt is a hajléktalanok kapták meg. Ferenc pápa a Vatikán történetében először karácsonykor és húsvét után is jótékony célú tombolát rendezett, amelynek bevételét a rászorulókra fordította. Márciusban 150 római hajléktan látogathatta meg ingyen a Vatikáni Múzeumot és a Sixtus-kápolnában Ferenc pápa várta őket, májusban pedig vatikáni koncertet rendeztek a római szegényekért.

Ferenc pápa vasárnap délben mondott beszédében úgy fogalmazott, hogy a keresztény nem maradhat közömbös azokkal szemben, akiknek nem adatik meg a mindennapi kenyerük. Az egyházfő egyre súlyosabbnak nevezte az éhezés problémáját és befogadóbb és szolidárisabb társadalmat sürgetett.  (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.