A bíróság kimondta, hogy lehet plakáton bohócot és Gyurcsányt rakni a rabosított Mesterházy mögé

POLITIKA
2015 június 09., 09:37
comments 128

Nem sértette meg Mesterházy Attilának személyiségi jogait a tavalyi választási kampány idején róla – és Gyurcsány Ferencről, valamint Bajnai Gordonról – közzétett bohócos plakátokkal a Civil Összefogás (CÖF), ítélt másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla. Az első fokú ítélet még részben helyt adott Mesterházy keresetének, a másodfokú döntés viszont teljesen elutasította azt.

photo_camera Fotó: Plankó Gergő

Mesterházy nem a bohócot vagy Gyurcsányt kifogásolta, hanem azt, hogy rabosított bűnözőként ábrázolták. Elsőfokon azért marasztalták el a CÖF-öt, mert Mesterházy hozzájárulása nélkül használták fel a képmását a plakáton, viszont a többi belefért a szabad véleménynyilvánításba. Lomnici Zoltán a CÖF nevében azzal érvelt, hogy közszereplőként Mesterházynak el kell fogadnia, hogy felhasználják a képét.

Az ítélőtábla szerint a plakát nem sértette meg a politikus személyhez fűződő jogait, mivel a plakát Mestreházy Attilával mint politikai szereplővel szemben kinyilvánított, képi formában megfogalmazott politikai véleménynyilvánítás. És mint ilyen, ábrázolásában nem volt sem indokolatlanul bántó, sem túlzó, sem megalázó, "belefért" a véleménynyilvánítás alaptörvényben is megfogalmazott kereteibe.

 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.