A nagy genderszótár: minden, sőt, egy kicsit annál is több, amit az idejét múlt bináris férfi-nő meghatározáson túl tudnod kell

életmód
2015 június 11., 17:43
comments 661

Míg Magyarországon, magyar nyelven a Facebook egyelőre csak két (férfi, nő), angol nyelvi beállítással pedig három (male, female, other) lehetőséget kínál fel arra, hogy valaki meghatározhassa nemi ésvagy genderidentitását, az amerikai felhasználók már nem kevesebb, mint 56 lehetőség közt válogathatnak. Ha ezt soknak érzi, akkor valószínűleg nagyon kevés genderszakossal találkozott még életében, így talán még alkalma sem volt olyan problémákon gondolkozni, mint ami például a Boy Meets Girl című, 2014-ben bemutatott vígjátékban merült fel, miután a főszereplő, még átalakító műtét előtt álló transznő lefeküdt egy lánnyal. A kérdés, hogy

a lány, akit éppen megdugott a farkával egy magát amúgy nőként azonosító, de biológiai, akarom mondani, kijelölt neme alapján férfi, az vajon leszbikus-e.

Ebben a bonyolult világban segíthet a tájékozódásban a Nagy Genderszótár, amit a genderológia egyik fellegvárának számító, madisoni Wisconsin Egyetem LGBT közösségének Transz, Genderqueer és Queer Terminológiai gyűjteménye alapján állítottam össze. Fontos megjegyeznem, hogy a szószedet korántsem teljes, mert nem is lehet az. Ahogy a szószedet összeállítója is találóan megjegyzi "a nyelv folyamatosan változik". A genderszakosok nyelve például olyan tempóban, hogy valószínűleg aközben is teremtődött egy-két új kifejezés, amíg ezt a mondatot elolvasták.

A definícióknál először a genderszakos közösség politikailag korrekt meghatározásait olvashatják. Ha ez nagyon nehezen felfogható, akkor igyekeztem a genderszakos terminológiában bináris kódrendszernek hívott egyszerű fogalmakkal is elmagyarzáni. Előfordulhat, hogy ezeket a köznyelvi meghatározásokat az érintettek bántónak érzik. Tőlük előre is elnézést kérek. Jómagam nagy rajongója vagyok a szabadságnak, így annak is, hogy mindenki kedve szerint definiálja önmagát. Én is így tennék, ha lenne tudományosan bevett kifejezés azokra,

akiket biológiai nemüktől, választott nemi identitásuktól és szexuális irányultságuktól függetlenül nem érdekli és nem befolyásolja a másik megítélésében az, hogy a másik miként határozza meg önmagát, és kihez vagy kikhez vonzódik érzelmileg ésvagy szexuálisan.

Ameddig azonban nincs erre szó, és ezt a viselkedést stigmatizálják a privilegizált, fehér középosztálybeli genderszakos nők, addig nem tehetek mást, magolnom kell. Mielőtt nekikezdünk, azt még tisztáznunk kell, hogy:

  • a gender nem azonos a biológiai nemmel;
  • akarom mondani, a kijelölt nemmel, mert a biológiai nem társadalmi konstrukció, amit egy kulturális autoritás - „»‘orvos’«” - erőltet ránk születésünkkor, pusztán külső jegyeink alapján;

Ha ezt el tudják fogadni, akkor talán azt is el fogják tudni, hogy ezek a meghatározások, legyenek bármilyen furák, olykor nehezen felfoghatók, fontosak azok számára, akik a hagyományos kódrendszerben nem tudják meghatározni magukat.

A, Á

Ag/Agresszív – (Ag/Aggressive) a kifejezést, idézem, "általában fekete és afroamerikai színesbőrűek közösségében" használják a külső jegyeik és önmeghatározásuk alapján nőként azonosított, de magukat mégis inkább férfinak mutató emberekre.

Agender – másképp: non-gender. Az, aki nem azonosul egyik genderrel sem, vagy nem érzi magát egyik genderhez tartozónak sem.

All-gender névmás – (All-Gender Pronouns) Mi, magyarok nyelvtani nem hiányában szerencsések vagyunk. Azokban a nyelvekben – mint pl. az angol – ahol a névmásoknak nemük is van, a magukat a bináris, férfi-nő kódban elhelyezni képtelenek kedvük szerint névmásokat alkotnak magukra. Így lehet valaki he vagy she helyett ze, ey, hir, egyesszámban használt ők, vagy bármi. Komolyan, a lehetőségeknek csak a képzelet szabhat határt!

Ally – Szó szerint: szövetséges. Azokra az emberekre használják, akik 1) elutasítják a heteroszexizmust, homofóbiát, bifóbiát, transzfóbiát, transz*fóbiát, a heteroszexuális és ciszgender privilégiumokat; 2) törődnek a leszbikus, homoszexuális, biszexuális, transz, transz*, interszexuális emberekkel; 3) úgy gondolják, hogy a homo-, bi-, transzfóbia és a heteroszexizmus kérdése a társadalmi igazságosság problémakörébe tartozik;

Alsó műtét – (Bottom Surgery) minden olyan, genitáliákat érintő műtéti beavatkozás, melynek célja a veleszületett nemi szervek igazítása a genderidentitáshoz.

Androgün – (Androgyn) fn. 1) akinek biológiai neme nem nyilvánvaló; 2) köztesnemű; 3) általában elutasítja a genderszerepeket.

Androgün – (Androgynous) mn. 1) aki ránézésre és testi adottságai alapján hagyományosan férfi és női nemi jegyekként elkönyvelt adottságokkal is bír; 2) ennek szöges ellentéte: aki sem férfi, sem női meni jegyként elkönyvelt adottsággal sem bír; 3) köztesnemű.

Ász – (Ace) szexuális irányultságot kifejező jelző, amit aszexuálisokra alkalmazhat. A kifejezés szójáték az asexual rövidítésével.

Aszexuális – 1) szexuális irányultság. Az aszexuális nem érez szexuális vonzalmat vagy vágyat senki iránt; 2) olyan szexuális irányultságok, melyek gyakorlói nem vonzódnak a szexhez, vagy nem akarnak partnert találni hozzá.

Atipikus genderszerep – Ha valaki a kijelölt neméhez kapcsolt társadalmi elvárásokkal ellentétes vagy atipikus nemi viselkedésű, az az ~.

Átváltozás – (Transition) 1) a transz* emberek coming outja. 2) a külső megjelenés átalakítása, az önjellemzés változása, a genderidentitással azonos viselkedés felvállalása – ennek megfelelően létezik szociális és testi átváltozás.

B

BDSM – Végre egy viszonylag egyszerűen felfogható koncepció: a betűszó a Bondage, Discipline/Domination, Submission/Sadism, Masochism rövidítése.

Bifóbia – a biszexuálisokkal, vagy biszexuálisként azonosítottakkal szemben érzett félelem, gyűlölet és elutasítás.

Bigender – 1) olyasvalaki, aki mindkét genderrel azonosul ésvagy hajlamos a hagyományosan nőiként vagy férfiként elfogadott szerepek között mozogni; 2) Olyasvalaki, aki egyszerre jól azonosíthatóan férfi és jól azonosíthatóan női személyiség; 3) Olyasvalaki, aki egyszerre két, elkülönült genderrel bír.

Biofiú, bioférfi – (Bio-Boy/Man) ld. ciszgender.

Biolány, bionő – (Bio-Girl/Woman) ld. ciszgender.

Bio-Queen, Faux-Queen – Ha valaki kijelölt nemétől független önidentitása szerint nőnek öltöző férfiként öltöző nő, az ~. Olyan nő, aki Drag Queennek öltözik.

Biszexuális – Olyasvalaki, aki érzelmileg ésvagy testileg férfiakhoz és nőkhöz is vonzódik. Ez a vonzalom nem feltétlenül azonos szintű.

Butch – olyan, magát jellemzően nőként azonosító személy, aki magát érzelmileg, mentálisan ésvagy fizikálisan maszkulinként határozza meg. A gyakorlatban inkább férfias leszbikusok vagy kijelölt nemük szerint nő gender-nonkonformisták használják magukra.

C, CS

photo_camera Grafika: Tbg

Ciszgender – 1) mindenki, akinek a gendertudata öszhangban van biológiai nemével; 2) nem-transz*.

Closeted – bezárkózott. Olyasvalaki, aki nem tudja vagy akarja nyíltan felválalni homo-, bi-, transz-; transz*- vagy interszexuális identitását.

Coming Out – 1) Saját nemi identitásunk elfogadása; 2) Nemi identitásunk felvállalása mások előtt.

Crossdresser – olyasvalaki, aki nem a neméhez illőnek tartott öltözékben szeret járni. A crosdresser öndefiníciója alapján nem transzgender, csak szeret a másik nem ruháiban járni. Idejétmúlt kifejezéssel: transzvesztita.

Csődör – (Stud) olyan, nőként azonosított vagy genderfluid személy, aki magát testileg-lelkileg férfinak érzi. Jellemzően afroamerikai leszbikus közösségekben használt fogalom.

D

Down Low (D/L) – elsősorban, idézem, színesbőrű, jellemzően afroamerikai homoszexuális ésvagy queer férfiközösségekben használt kifejezés azokra, akik nem vállalják fel gender- vagy szexuális identitásukat. (Ld. Closeted.)

Drag King – 1) olyasvalaki, aki nőként határozza meg magát, de férfinak ésvagy férfiasan öltözik és viselkedik; 2) Olyasvalaki, aki érzelmi kötődést érez a maszkulin identitással és férfias ruhákat hord akár a színpadon, akár a mindennapokban; 3) olyasvalaki, aki genderazonosságától függetlenül a drag kingekkel érez azonosságot.

Drag Queen – 1) olyasvalaki, aki férfiként határozza meg magát, de nőnek ésvagy nőiesen öltözik és viselkedik; 2) Olyasvalaki, aki érzelmi kötődést érez a feminin identitással és nőies ruhákat hord akár a színpadon, akár a mindennapokban; 3) olyasvalaki, aki genderazonosságától függetlenül a drag queenekkel érez azonosságot. A Drag kultúrának lényegi része a performansz, öltözetük épp ezért nagyon látványos. A kultúra része, hogy a Drag Queeneknek - és Kingeknek - színpadi nevük is van, szemben például a hétköznapokban másik neműnek öltöző crossdresserekkel.

E

Egygenderű – (Single Gender) olyasvalaki, aki csak egy – jellemzően a bináris norma szerinti, férfi vagy női – genderrel azonosítja magát.

Egyik sem - (Neither) nembináris genderidentitás, a kategóriába tartozó személy sem nem férfi, sem nem nő. A genderqueer kategória része.

Elkönyvelt – (Read, Getting/Being Read) 1) a felületes szemlélő hajlamos genderjelek vagy genderkifejezések alapján besorolni másokat a bináris genderbe, elkönyvel valakit valaminek; 2) amikor egy transz* személyt transzgenderként, vagy kijelölt neme alapján azonosítanak másként, mint aminek tartja magát.

F

Felső műtét – (Top Surgery) a felsőtesten végrehajtott kozmetikai beavatkozás, melynek célja a külső illesztése a genderidentitáshoz.

Femme – aki nőies vagy a nőiességgel azonosul; 2) annak a közösségnek a jelzője, akik queer, radikális vagy szubverzív kontextusban a nőiességgel azonosulnak; 3) gendertől és nemtől függetlenül mindazok, akik nőként azonosítják magukat.

Férfitestű – (Male Bodied) 1) aki kijelölt neme alapján férfi; 2) aki magát olyasvalakiként azonosítja, akinek férfiteste volt vagy van.

Fluid – aki 1) sem nőként, sem férfiként nem határozza meg magát; 2) a férfiasságot és a nőiességet is megtapasztalja úgy, hogy a genderek között mozog; 3) konzisztensen a bináris genderen kívüli genderidentitásúnak érzi magát – ld. még Genderqueer.

FTM, F2M – aki kijelölt neme szerint nő, de pillanatnyilag férfiként határozza meg magát, férfiként él vagy elsősorban maszkulinnak érzi magát. Egy ~ személy férfiként, transzférfiként, nőférfiként, új férfiként is azonosíthatja magát. Sokan elutasítják ezt a meghatározást, mondván ők belül mindig is férfiak voltak, és csak láthatóvá tették saját identitásukat. Ők gyakran az MTM kifejezést használják magukra, jelezvén, hogy kijelölt nemük ellenére ők mindig is férfiak voltak.

G

Gay – 1) Általános jelző mindazokra, aki saját nemükhöz/genderükhöz vonzódnak; 2) nem heteroszexuális; 3) bizonyos kulturális kontextusban magukat férfiként meghatározó, férfiakhoz vagy magukat férfiként meghatározókhoz romantikusan, erotikusan vagy érzelmileg vonzódó emberek.

Gender – a nemi identitás, a nemiség kifejeződésének társadalmi konstrukciója. Teljesen független a biológiai nemtől.

Gender bender – aki keveri a társadalmilag leginkább elfogadott bináris gender, vagyis a férfi és női nemi jegyeket úgy öltözködésében és kinézetében, mint viselkedésében.

Genderbűnöző – (Gender Outlaw) aki szembeszegül a transzfóbis, heteroszexista, patriarchális társadalom merev genderszerepeivel.

Gender dysphoria – lelki-mentális zavar, amit az okozhat, ha valakinek a teste nem felel meg a genderidentitásának.

Genderfuck – ha valaki tudatosan zavarja össze környezetét azzal, hogy kijelölt nemével disszonáns genderkifejezéseket használ.

photo_camera Grafika: Tbg

Genderidentitás – (Gender Identity) az, hogy egy személy miként - férfiként, nőként, mindkettőként, egyikként sem, valami másként - határozza meg magát. Lelki dologról lévén szó, ennek nem feltétlenül vannak külső jelei.

Genderjelek – (Gender Cues) azok a társadalmilag elfogadott jelek, amely alapján azonosítjuk a másik nemiségét. Pl. hajviselet, öltözködés, testalkat és minden más, a kétváltozós genderhez köthető dolog.

Genderkifejezés – (Gender Expression) az, ahogy valaki mások felé kommunikálja genderidentitását. Pl. öltözködés, hanghordozás, stb.

Gendermegerősítő műtét – (Gender Affirming Surgery) a biológiai nem és a gender közti konfliktust feloldó kozmetikai beavatkozás. Gendertudatos körökben a nemátalakító műtét korrekt elnevezése.

Gender-nonkonformizmus – 1) olyan genderkifejezés, ami nem felel meg a társadalmilag elvárt genderszerepnek; 2) Azok a személyek vagy közösségek, akik ugyan nem transzgenderként határozzák meg magukat, de nem fogadják el a hagyományos gendernormarendszert.

Genderqueer – gyűjtőfogalom mindazokra, akik nem a kétváltozós gender alapján határozzák meg magukat. Magyarul: azt se tudja, hogy fiú-e vagy lány.

Gendersemleges – (Gender Neutral) mindenféle genderidentitást befogadó közösségi terek, vagy nyelvhasználat, stb. Például egy olyan vécé, amit nemre tekintet nélkül bármilyen genderidentitású személy használhat.

Genderszerep – (Gender Role) a hagyományosan elvárt férfi-női viselkedésminták, melyek egybevágnak egy személy biológiai nemével.

Gendervariáns – (Gender Variant) a társadalmi normáktól eltérő genderidentitás.

Genderzavar-rendellenesség – (Gender Identity Disorder, GID) a gender dysphoria időközben politikailag inkorrektté vált, régies elnevezése.

H

Harmadik gender – (Third Gender) 1) ha valaki se nem férfi, se nem nő, se nem androgün, akkor ~ű; 2) a sem férfiként, sem nőként nem azonosított, jellemzően transzgender vagy interszexuális személy.

Harmadik genderű névmások – (Third Gender Pronouns) bármi, amivel a harmadik genderűek hivatkoznak magukra a bevett névmások helyett.

Heteronormativitás – (Heteronormativity) az az életfelfogás, ami az embereket jól elkülöníthető, férfi és női genderre osztja, és ami a heteroszexuális párkapcsolatot tekinti normának.

Heteroszexizmus – (Heterosexism) előítélet mindazokkal szemben, akik a heteroszexuálistól eltérő viselkedésmintákat követnek vagy attól eltérően határozzák meg magukat.

Heteroszexuális – másneműekhöz vonzódó személy. A genderszakos világban az is heteroszexuális, aki másgenderűhöz vonzódik, vagyis az a genderidentitása és biológiai neme alapján férfi, aki egy genderidentitása alapján nőhöz vonzódik.

Homoszexuális – azonos neműhöz vonzódó személy. Genderszakos értelemben homoszexuális az a férfi is, aki egy magát férfinak érző nőhöz vonzódik.

I

Intergender – akinek a genderidentitása a két bináris gender közti, vagy azok keveréke.

Interszexuális – aki nem standardnak számító nemiszervekkel vagy nemi kromoszómákkal születik. Régen ezt hívták hermafroditának.

K

Kapuőrök – (Gatekeepers) 1) a genderológiában ezt a kifejezést azokra az egészségügyi rendszerekre használják, amelyek kontrollálják a nemi átmenet egészségügyi eszköztárát; 2) pej. Azok az egészségügyi dolgozók, akik képesek megakadályozni a transz* emberek hozzáférését a szükséges orvosi ellátáshoz.

Kétváltozós gender – (Gender Binary) 1) ragaszkodás a hagyományosan elfogadott, átellenes, férfi és női nemhez; 2) Az az elképzelés, ami szerint csak és kizárólag két nem létezhet. Velejárója, hogy egy ember csak az egyikként vagy másikként határozhatja meg magát.

Kijelölt férfi – (Designated Male/at Birth) 1) olyasvalaki, akit születésekor nemi jegyei alapján férfiként azonosítottak; 2) olyan interszexuális, akit születésekor a nemi jegyei alapján inkább férfiként azonosítottak, és később kozmetikai műtétekkel férfivá alakítottak.

Kijelölt nem – (Designated Sex/at Birth) az, amit születéskor az orvos vagy a bába az elsődleges nemi jegyek vizsgálata alapján megállapít. Gendertudatos közösségekben ez maga az eredendő bűn, mivel ráerölteti a bináris férfi-nő nemiség kulturális koncepcióját egy olyan személyre, akinek még nincs kialakult szexuális önidentitása.

Kijelölt nő – (Designated Female/at Birth) 1) olyasvalaki, akit születésekor nemi jegyei alapján nőként azonosítottak; 2) olyan interszexuális, akit születésekor a nemi jegyei alapján inkább nőként azonosítottak, és később kozmetikai műtétekkel nővé alakítottak.

L

LGBTQPIA (illetve ennek bármilyen kombinációja) – kezdetben voltak a homoszexuálisok, akikből idővel melegek, leszbikusok, biszexuálisak és transzok (LGBT) lettek, majd a genderszótár robbanásszerű fejlődésével a fogalmat egyre több kifejezéssel bővítették, hogy lehetőleg minél inkluzívabb legyen. A leginkluzívabb verzió minden bizonnyal a szótár összes szavának kezdőbetüit összeolvasva jön ki.

Lopakodó – (Stealth) 1) amikor egy transz* transz*ságát elfedve érintkezik másokkal; 2) a transz* identitás tudatos eltitkolása a magánszféra védelmében.

M

MTF, M2F, Male-to-Female – olyasvalaki, akit születésekor férfiként azonosítottak, de jelenleg nőként határozza meg magát, nőként él. Vannak, akik elutasítják ezt a meghatározást, mondván mindentől függetlenül mindig is nők voltak. Mások szerint ez a kifejezés csak megerősíti a kétváltozós gendert, mint társadalmi normát.

photo_camera Grafika: Tbg

Multigender v poligender – egynél több genderrel azonosuló

N

Nembináris – (Non-Binary) aki sem férfiként, sem nőként nem határozza meg magát, kivül helyezkedik a kétváltozós genderen.

P

Pángender – akinek a genderidentitása több genderidentitást és -kifejezést egyesít magában.

Pánszexuális – 1) olyan szexuális beállítottságú, aki személyreszabottan, bizonyos testi-lelki tulajdonságokhoz vonzódik valaki iránt, függetlenül annak nemétől és genderétől; 2) olyan szexuális beállítottságú, aki bármilyen nemű, genderű személy iránt érzelmileg vagy testileg vonzódik; 3) olyan szexuális beállítottságú, aki elsősorban a másik személyiségéhez vonzódik, és csak másodsorban a testi adottságaihoz.

Passzing, átjutás – (Passing) 1) képesség arra, hogy valaki a választott genderidentitása szerint fejezze ki magát, vagy másokkal elfogadtassa választott genderidentitását; 2) a választott identitás elfogadtatása; 3) vágy arra, hogy az embert a választott identitásának megfelelő csoport tajgaként fogadják el. - A passing kifejezésre nehéz jó magyar megfelelőt találni. Lényegében azt jelenti, hogy valakit egy külső szemlélő is elfogad annak, aminek vallja magát: passes as a man/woman. Annak nézik, aminek szeretné, hogy nézzék, genderkifejezései átjutnak.

Poliamor kapcsolat – olyan romantikus, testi-lelki kapcsolt, amiben kettőnél többen vesznek részt. Ilyen lehet a nyilt párkapcsolat, vagy például a polyfidelitás, amikor egyvalakinek több szeretője is van, de szexuális kapcsolatait rájuk korlátozza.

Q

Queer – hagyományosan a homoszexuálisokra használt fogalom; „más”. Újabban gyűjtőfogalomként használják az LGBTQPIA-szivárvány tagjaira: azok, akik a kétváltozós genderen, heteroszexualitáson és a monogámián kívül határozzák meg magukat.

Questioning – aki éppen folyamatában van saját genderidentitása, szexuális irányultsága, genderkifejezései kialakításának.

S

Semleges - (Neutrois) nembináris genderű.

SGL, Same Gender Loving - A szótár összeállításának kezdetétől éreztem, hogy egy ponton szembejön egy fogalom, amit végképp nem fogok érteni. Eljött. A meghatározás szerint a fogalmat a 90-es években alkották meg a nőket szerető afroamerikai nők és a férfiakat szerető afroamerikai férfiak számára, hogy „az európai fogalom- és szimbólumkészleten kívüli” kifejezéssel fejezhessék ki szexuális irányultságukat.

Szpivák névmás – all gender névmás. Michael Spivakról nevezték el.

Születési nem – (Natal Sex) az, amit a genderszakosok kijelölt nemnek hívnak, mert genderszakos értelemben az, hogy egy orvos – genderszakosoknak: "kulturális tekintély" – az elsődleges nemi jegyek alapján a bináris kód alapján férfiként vagy nőként határoz meg egy újszülöttet, az kijelölés.

T

Társadalmi gender – (Social Gender) a férfiasság vagy nőiesség elvárt viselkedésen vagy kinézeten alapuló társadalmi konstrukciója.

Tömés – (Packing) ha valaki bármilyen célból fallikus kiegészítőt visel az öltözete alatt.

Transz* – gyűjtőfogalom. A transzgenderből fejlődött ki, amikor az már túl exkluzívvá vált, és nehezen lehetett beleilleszteni a naponta születő legújabb genderidentitásokat. A szóvégi csillag utalás arra, hogy ebbe aztán tényleg bármilyen identitás beilleszthető.

Transzandrogünia – (Transandrogyny) olyan genderkifejezés, ami sem nem női, sem nem férfi.

Transzfeminin – még egy jelző a transznőkre, MTF-emberekre és mindazokra, akik kijelölt nemük szerint férfiak, önazonosságuk szerint viszont nők.

Transzgender - 1) akinek a genderidentitása különbözik a kijelölt nemétől, vagy meghaladja a kétváltozós gendert; 2) mindenki, akinek önmeghatározása túlmutat a hagyományos férfi-nő modellen.

Transzgender férfi – olyan transzgender személy, aki férfiként határozza meg magát.

Transzgender nő – ua. nővel.

Transzfóbia – a transzszexuálisokkal szembeni előítélet, gyűlölet vagy a transzszexualitástól, transzszexuálisoktól való félelem.

Transzszexuális – aki konkrét lépéseket tett, hogy külső megjelenésében is kifejezze kijelölt nemétől eltérő, de a hagyományos férfi vagy női testképnek megfelelő genderidentitását.

Two Spirited – 1) bennszülött amerikaiak által használt fogalom azokra, akik férfi és női genderjegyeket is hordoznak magukon. A two spirited személyeknek meghatározott gender és társadalmi szerepük volt a törzsekben és a rituálékban; 2) queer vagy transz* identitású bennszülött amerikaiak.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.