Székesfehérvár megkapja az ország második legnagyobb sportcsarnokát

gazdaság
2015 június 18., 07:50
comments 88

A tervek szerint az ország második legnagyobb, multifunkciós rendezvény- és sportcsarnoka épülhet Székesfehérváron – jelentette be Cser-Palkovics András, a város fideszes polgármestere.

Arról, hogy valami ilyesmit építenek, már Orbán Viktor székesfehérvári látogatása óta lehetett tudni, a részletek azonban csak most lettek nyilvánosak . Cser-Palkovics szerint a csarnok nettó 7 és 9 milliárd közötti összegbe fog kerülni, és alapvetően jégkorong-meccseket fognak benne tartani, de alkalmas lesz egyéb kulturális, tudományos és sportrendezvények megrendezésére is.

A csarnok hatezer ember befogadására lenne alkalmas jégkorongmérkőzésen, ez egyben a legkisebb maximális nézőszámot is jelenti a legnagyobb játéktér miatt.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.