Trócsányi szerint csak pár hónapig kell a kerítés a szerb határra

POLITIKA
2015 június 22., 18:29
comments 180

Trócsányi László igazságügyi miniszter egy parlamenti meghallgatáson beszélt a szerb-magyar határra felhúzni tervezett 4 méter magas kerítésről. Azt mondta, hogy szerinte belátható időn belül meg is szűnhet a még fel sem állított határzár.

„Most néhány hónapról van szó, amit meg kell oldani véleményem szerint. Ezt az ügyet nagyon nehéz kezelni, ráadásul azt hozzá kell tenni, hogy a vajdasági magyarok ezt örömmel fogadják.”

Később újságírók próbálták is faggatni a minisztert, hogy mennyi időre áll fel a kerítés, de ő ekkor már csak ennyit mondott:

„Ha nincs rá indok, akkor értelmetlen fenntartani.”

photo_camera Már mérik a kerítés helyét. AFP PHOTO / CSABA SEGESVARI

Közben Szijjártó Péter külügyminiszter Luxemburgban kezdeményezte, hogy ne csak Máltán tartsanak idén ősszel nemzetközi konferenciát a földközi-tengeri menekülthelyzet áttekintésére, hanem rendezzenek Budapesten is értekezletet, amelyen megvitatnák a nyugat-balkáni migrációs útvonallal összefüggő problémákat. (napi.hu)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.