Az EKB gyakorlatilag kilökheti a görög bankokat az eurózónából

külföld
2015 július 06., 19:33
comments 68

Az Európai Központi Bank (EKB) folyatja ugyan a görög bankoknak nyújtott sürgősségi likviditási támogatás (ELA) folyósítását, ugyanakkor olyan feltételekkel, amik gyakorlatilag kirakják a görög bankokat az eurózónából.

Ugyanis szigorították a fedezetként igénybe vehető értékpapírokra érvényesített leírást, ami azt jelenti, hogy most már egy fillérhez se jutnak a gyakorlatilag már így is üres görög bankok, amik egyelőre csütörtökig biztos, hogy ki sem nyitnak. Az új megállapodás megkötéséhez pedig minimum hetek, de valószínűbb hogy egy hónap is kéne.

photo_camera via Jamie McGeever Twitter

Azaz hiába a látszólagos segítség a korábbi finanszírozási szint meghosszabbításával, a szigorodó szabályok miatt ez nem sokat ér a pénzhiánnyal küzdő görög bankoknak. A négy nagy görög bank gyakorlatilag teljesen kifogyott már a pénzből. (via Bloomberg, BBC)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.