Perel a Közgép Szása miatt

gazdaság
2015 augusztus 07., 03:28
comments 87

A Győr-Gönyű kikötő fejlesztésére kiírt pályázat nagyon betett a Közgépnek. A tenderen ugyan ők tették a legolcsóbb ajánlatot, de nemcsak nem ők nyertek, de még hamis adatközlés miatt ki is zárták őket a tenderből. Az volt a gond, hogy a pályázathoz 500 négyzetméteres, zárt fedélzetű vízi jármű is kellett, ilyet pedig a Közgép csak Szerbiából tudott szerezni. A Közgép a szerb partnere által közölt adatokat adta meg a Szása II. és Szása III. komphajókról, ezekről azonban kiderült, hogy néhány négyzetméternyi hiba lehet bennük.

A kompok zárt rakterének vitatott néhány négyzetméterét végül olyan versenytorzítónak és a pályázat szempontjából olyan súlyosan hamis adatközlésnek minősítette a döntőbizottság, hogy a legszigorúbb szankcióval büntette a Közgépet és szerb partnerét:

három évre eltiltották őket a közbeszerzési pályázatokról, ráadásul a még folyó eljárásokból is kizárták.

A Közgép végig bizonygatta, hogy jóhiszeműen járt el, és a cég bizonyításának néhány elemét el is fogadták, de a határozat nem változott meg.

Most a Világgazdaság azt írja, hogy Simicskáék bírósághoz fordulnak, és kérik, hogy a jogerős bírósági döntésig függesszék fel az eltiltó határozat alkalmazását. Ha ez megtörténik, belátható időn belül újra indulhatna a közbeszerzéseken a vállalat.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.