Milyen futballakadémia az, ahol nem játszanak a fiatalok?

Tbg
futball
2015 augusztus 22., 13:46
comments 145

A futballsznob blog alaposan utánaszámolt annak, mennyire is tekinthető a felcsúti szuperstadion köré szervezett Puskás Akadémia utánpótlásnevelő klubnak. A kiindulópont: Puskás Ferenc állítólag még életében megállapodott Orbán Viktorral, hogy a nevét viselheti majd egy később felállítandó magyar futballakadémia, amelynek küldetése lesz, hogy föltámassza a magyar labdarúgást.

A blog már korábban is részletesen foglalkozott azzal, mennyire nem kapnak lehetőséget a fiatal játékosok a csapatnál, még NB I-es összehasonlításban sem, de most pontos számokkal is alátámasztották állításaiakat.

photo_camera Nem rúgnak labdába (Forrás: Futballsznob)

A fiatalok tehát alig jutnak játékidőhöz, amin az NB I. 12 csapatossá szűkítése csak tovább ront, ráadásul a „felnőttcsapat”, a Videoton sem alkalmazza a növendékeket, mint az a grafikonokon látszik. Részletek tehát a Futballsznobon.

A PAFC a nemzetközi mezőnyben sincs egyelőre sehol, miközben az utóbbi években több milliárd forintos támogatásban részesült a TAO-pénzekből és az MLSZ-től.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.