A közmédiában kellett "vallomást" tennie a gazdasági válság miatt egy vezető kínai gazdasági újságírónak

külföld
2015 augusztus 31., 12:51
comments 51

Wang Xiaolu-nak azt kellett bevallania, hogy újságírói munkájával befolyásolta a kínai tőzsde alakulását.

Az újságírót múlt kedden vették őrizetbe, egy július 20-án megjelent cikke arról, hogy a kínai értékpapírpiaci felügyelet azt mérlegelte, hogy megszüntesse a részvénypiac stabilizálását célzó intézkedéseket. A cikk különösen kritikus időszakban született, nemsokkal később kezdett el összeomlani a kínai tőzsde, igaz ennek egészen más okai voltak.

kina

Wang hétfő este reggel bukkant fel a kínai állami tévében, szemmel láthatólag nagyon megviselt és fáradt volt. Arról beszélt, hogy nem lett volna szabad megjelentetnie cikkét egy ilyen érzékeny időszakban. Azaz nem arról volt szó, hogy ne lett volna igaz az értesülése, csupán arról, hogy rosszkor jelent meg.

Nem lett volna szabad ekkora veszteséget okoznom országunknak és a részvényeseknek, csak a szenzációhajhászás miatt.

- mondta még az alighanem nem teljesen magától kitalált sorokat. Elmondta azt is, hogy megbánta, amit tett és bevallja bűneit. Reméli, hogy a hatóságok elnézőek lesznek és kap még egy esélyt.

A férfi ellen vasárnap hivatalosan is vádat emeltek, melyek szerint többek összefogva találtak ki és terjesztettek információkat a tőzsde jövőjével kapcsolatban.

Az elmúlt években sorra nőtt azoknak a száma, akiknek a köztévében kellett bocsánatot kérniük "bűneikért". Befektetési bankárok, bloggerek és még egy brit elítélt is a kamerák elé járult, hogy elnézést kérjen. A gyakorlat számos kritikát kapott világszerte, mivel nyilvánvalóan nem valódi vallomásokról, hanem megtört emberek kikényszerített és betanult szövegeiről van szó ilyenkor. (Guardian)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.