A rendőrség nem sokat tud Tarlós István új tranzitzóna-tervéről

POLITIKA
2015 augusztus 31., 08:26
comments 49

Tarlós István múlt héten az M1-en jelentette be, hogy új, központi tranzitzóna létesül majd a Verseny utcai piac területén. Ez helyettesíti majd a pályaudvarok mellett kialakított ideiglenes táborokat, amik most több ezer menekült és bevándorló ideiglenes lakhelyeként működnek.

A főpolgármester úgy nyilatkozott, hogy két hét alatt történik majd meg az átállás, és addig is a Nyugati pályaudvarnál működő tranzitzóna tart majd a legtovább nyitva.

IMG_0273

A Népszabadság néhány nappal később azt írta, hogy a tervek szerint az új elkerített területet rendőrök őrzik majd, és ott önkéntesek nem tevékenyekdhetnek majd. A napilap szerint az új tranzitzóna befogadóképessége 800 fő lesz.

Ez nagyon alacsony számnak tűnik. Egyedül a Keleti pályaudvar területén többen töltik most mindennapjaikat, miközben a Nyugati pályaudvar környékén is egyre többen vannak.

Vasárnap megkérdeztük a rendőrséget arról, hogy milyen ütemben és eszközökkel zajlik majd az áttelepítés illetve az új tranzitzóna felállítása. Az Országos Rendőr-főkapitányságtól a Budapesti Rendőrfőkapitányságra utalták kérdéseinket, ám meglepetésre a rendőrség gyakorlatilag semmit nem tud a tervekről. Amikor az áttelepítés lehetséges megoldásairól kérdeztük a kapitányságot, azt a választ kaptuk, hogy

a rendőrség ilyen irányú feladatról nem tud.

A hatóságok szerint annak megválaszolása, hogy hány embert fog tudni befogadni az új tranzitzóna, nem rendőrségi hatáskör és a rendőrség arról sem vezet nyilvántartást, hogy jelenleg hány menekült tartózkodik összességében a budapesti tranzitzónákban. Ugyanezt a választ kaptuk arra a kérdésre, hogy vajon milyen speciális szabályok vonatkoznak majd az új elkülönített területre.

A jelek szerint a Magyarországra érkező menedékkérők segítésére alakult közösségi kezdeményezés, a Migration Aid (MA) munkatársai jobban értesültek a hatóságoknál, a MA ugyanis ma 11 órakor, a Nyugati pályaudvarnál sajtótájékoztatót tart a jelenlegi tranzitzónák állapotáról és az új tranzitzónára vonatkozó tervekről.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.