Újranyit a Keleti, de a menekülteket nem engedik be

POLITIKA
2015 szeptember 01., 07:33
comments 1702

Kedd délelőtt nem sokkal 9 óra után közölték a Keleti Pályaudvaron bizonytalan ideig nem fogadnak és nem is indítanak vonatokat. Mindenkit felszólítottak, hogy hagyják el az épületet. A rendőrök sorfalat állnak a peronok előtt, de mind előttük, mind mögöttük vannak menekültek. A MÁV sajtóosztályától megtudtuk, hogy a lépésről a rendőrség döntött. Kérdéseinkkel kerestük a rendőrséget is.

A helyszínről jelentkező Plankó Gergő elmondása szerint mintegy ezren állhatnak már a pályaudvar előtti téren, gyakorlatilag tüntetés zajlik, azt skandálják, hogy Germany-Germany. A főbejáratot rendőrsorfal állja el, az épületben benn már kívülről már csak rendőröket és MÁV-alkalmazottakat látni. Beszélt olyan menekülttel is, akinek öt napja érvényes jegye van Németországba, azóta szeretné elhagyni az országot, de eddig egyszer nem jött össze neki.

photo_camera Fotó: Plankó Gergő / 444

Kedden hajnalban öt óra tíz perckor indult volna az első vonat Németországba, erre is sokan várakoztak, de végül ez a vonat sem indult el. Ezt a helyszínen dolgozó önkéntesektől tudtuk meg. Nem sokkal később kezdte el a rendőrség kiterelni az embereket. Előbb a jegyvásárlás miatt sorban állókat, később pedig a várakozókat is.

A rendőrök kordonnal lezárták az aluljáróból a pályaudvar felé vezető feljárót. A főbejáratnál is sorfalat állnak a rendőrök és hangosbemondón, tolmács segítségével tájékoztatják a pályaudvaron és a pályaudvar előtt tartózkodó bevándorlókat. A pályaudvar belső vágányain négy vonat is áll, azokra nem lehetett felszállni.

keleti3

A korábban a Keleti Pályaudvarra közlekedő személyvonatok Kőbánya felső, illetve Rákos állomásig mennek, és onnan indulnak. A nemzetközi vonatok a MávInfó szerint Kelenföldről indulhatnak el, késések és fennakadások várhatóak.

Kevéssel tizenegy előtt a MÁV helyettes szóvivője az MTVA-nak elmondta, hogy újraindul a vonatforgalom, de a menekülteket nem engedik be a pályaudvarra. Helyszínen tartózkodó kollégánk ennek egyelőre nem sok jelét látta sokáig, fél tizenkettőkor aztán kiderült, hogy az oldalsó bejáraton át, megfelelő igazolvány felmutatásával be lehet jutni a pályaudvarra. Benn a pályaudvaron már voltak lézengő utasok, de ők mind európaiaknak tűntek. Próbáljuk megtudni, mi a beengedés kritériuma, érvényes igazolvány kell-e hozzá csak, vagy pedig számít-e az is, hogy melyik országban adták ki, amint kiderül valami, beszámolunk róla.

photo_camera Keleti az újranyitás után

A pályaudvaron hétfőn zajlottak nagyon zsúfolt jelenetek, amikor sok száz menekült indult el nagyon tömött vonatokon Ausztrián át Németországba. Több száz ember volt, aki az utolsó, hétfő esti vonatra sem fért fel, ők alighanem kedden szerettek volna továbbindulni.

keleti4

A pályaudvar környéke már hónapok óta szolgált a Budapestre megérkező menekültek átmeneti szállásaként, a nekik segítő civil szervezetek is itt nyitották meg központi irodájukat, és a főváros vezetése is itt nyitotta meg az első tranzitvárót, igaz, nem sokkal később Tarlós István inkább úgy döntött, hogy ezt mégis inkább a Verseny utcai piaci helyére kell majd átvinni.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.