Ez a két svéd lány nyaralni indult Budapestre, de aztán inkább gyűjtöttek egy csomó pénzt a menekülteknek

migráció
2015 szeptember 05., 14:14
comments 626

Két svéd lány, Linda Lustig és Carin Ekroth egy nyaralós-pihenős-vásárolgatós hétvégét terveztek Budapestre. Aztán hallottak a menekültválságról, és gondolták, az egyik délután kimennek a Keletihez segíteni.

"Nem vette be a gyomrom, hogy csak költsem a pénzt, miközben mások ugyanitt teljesen reménytelen helyzetben vannak"

– mondta Lindta Lustig.

A photo posted by Linda Lustig (@lustiglinda) on


Facebookon és Instagramon megkérdezték ismerőseiket, hogy kinek van kedve beszállni az adományokba – és hirtelen sokkal nagyobb lett a projekt, mint arra eredetileg számítottak.

Négy óra alatt összeszedtek 26 ezer svéd koronát (közel kilencszázezer forintot) az ismerőseiktől. A repülőn mellettük utazó svéd orvos pedig még hozzátett ehhez 70 ezer koronát,

így hirtelen több mint hárommillió forintból jótékonykodhattak a nyaralós hétvégéjükön.

Igaz, aztán nem ment minden olyan könnyen, mint szerették volna. A rendőrség például megtiltotta nekik az étel kiosztását, engedélyt kértek, azt viszont nem mondták meg nekik, hogy hol lehet ilyen engedélyt szerezni. Ennek ellenére úgy döntöttek, kiosztják, amit összegyűjtöttek, és két kibérelt minibusszal odaszállítottak: pelenkákat, tisztálkodási szereket, gyümölcsöt, kekszet, gyógyszereket, cipőket és vizet.

A photo posted by cookiecakan (@cookiecakan) on

A video posted by Linda Lustig (@lustiglinda) on


Linda és Carin azt mondták egy svéd tévének, hogy nagyon jól esett nekik, hogy segíthettek, ezért már el is kezdték tervezni, hogy hol fogják még segíteni elesett embertársaikat.

A video posted by cookiecakan (@cookiecakan) on

(SVT)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.